Eltemették Pozsgay Imrét

Fotó: MTI / Kovács Tamás

-


Péntek délután eltemették a Farkasréti temetőben 83. évében elhunyt Pozsgay Imrét, aki a szocialista rendszerben államminiszter volt, majd egyetemi tanárként dolgozott. Temetésén ott volt Áder János köztársasági elnök, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke valamint Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság elnöke.


Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a bölcs, a nemzetért tevő, haláláig érdeklődő embertől, „a nemzet alázatos szolgájától” búcsúzott. Kiemelte, vannak emberek, akikben megvan a képesség és az akarat, hogy mindazt, amit tesznek, egy tágasabb horizonton szemléljék, magasabb mércével mérjék, mint a napi politikai küzdelem. Ez a magasabb mérce, mely bennünket – „az internacionalistákat leszámítva” – összeköthet így hangzik: mi lesz a magyar nemzettel? – fogalmazott.

Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, az Országgyűlés alelnöke azt mondta, Pozsgay Imrének köszönettel tartozik minden magyar, hiszen komoly szerepe volt a békés átmenetben.

Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke, aki csaknem fél évszázadon át a barátja volt, arról szólt a politikus ravatalánál, a több száz gyászoló előtt: "Pozsgay Imrében volt politikai és közéleti bátorság", merte felülbírálni fiatalkori meggyőződését, "kimondani a sokáig kimondhatatlan szavakat 1956-ról"; "értelmiségi, reformer politikus volt, a humanista demokrácia következetes híve".