Első komolyabb vb-meccsén elvérzett a pólóválogatott

Fotó: MTI

-

Hiába vezetett kétszer is két góllal a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott a kazanyi világbajnokság negyeddöntőjében, 8-7-re kikapott Olaszországtól, így az 5-8. helyért játszhat. Az olimpiai kvóta sincs még meg.


Férfi vízilabda-világbajnokság, negyeddöntő, Kazany:
Magyarország - Olaszország 7-8 (2-2, 2-1, 1-2, 2-3)
gólszerzők: Varga Dániel (3), Varga Dénes, Erdélyi, Hárai, Hosnyánszky, ill. Di Fulvio (2), Luongo (2), Giorgetti, Baraldi, Figlioli, Presciutti


Benedek Tibor együttese három sima győzelemmel jutott be a legjobb nyolc közé, de most először kapott nehéz ellenfelet a világbajnokságon. Ezzel szemben az olaszok a csoportban kikaptak a görögöktől és az amerikaiaktól is, így a harmadik helyen zártak, és a nyolcaddöntőben Kanadát 8–2-re megverve kerültek Madarasék elé.

Mióta Benedek irányítja a magyar válogatottat, azóta kilencszer játszottunk az olaszokkal, a mérleg a mostani negyeddöntőig: öt győzelem, három vereség és egy döntetlen, és rendszerint egy-egy gól döntött. A magyar szövetségi kapitány azt mondta, hogy ezúttal is minimális különbség lehet majd a két csapat között. Benedek azt is elárulta, hogy most szeretnék jobban kezdeni a meccset, hiszen az elmúlt időszakban a fontosabb találkozók elején mindig bealudt a magyar csapat, így sokszor többgólos hátrányt szedett össze.


Ezúttal nem így volt, hiszen rögtön 2-0-ra is elhúzott a válogatott, előbb Varga Dénes, majd Erdélyi centerből váltott gólra egy-egy emberelőnyt. Hat és fél perc kellett az olaszoknak, hogy megszerezzék első góljukat, amire azonban gyorsan rádobták a másodikat is, az első negyed utolsó másodpercében egy szép húzásból egyenlítettek. (2-2)

A második nyolc perc ugyanúgy indult, mint az első, azaz egy Varga-góllal, de ezúttal Dániel talált a kapuba, a negyedik előnyből a harmadik gólunkat szereztük, ez kiváló arány. Ám sajnos az olaszok is jól értékesítették azonban a fórokat, gyorsan egyenlítettek is. A korábban a világ legjobbjának is megválasztott Varga Dániel azonban keretbe foglalta a negyedet egy újabb emberelőnyös góllal, erre pedig már nem jött válasz a nagyszünet előtt. (4-3)


A harmadik negyedben folytatódott a Varga Dániel-show, a magyarok csapatkapitánya ismét megvillantotta villámgyors csuklóját, újra előnyből. Másodszor vezetett két góllal a címvédő Benedek-csapat, de ez sem törte meg az olaszokat, előbb feljöttek egyre, majd szinte ugyanazt játszották el, mint az első negyedben, csak most egy másodperccel a játékrész vége előtt egyenlítettek. (5-5) Pedig előtte fórból támadtunk az újabb kétgólos vezetésért, de Szivós kezéből kicsúszott a labda, a kontrából jött is a hideg olasz zuhany.



A negyedik negyedre is lendületben maradtak az olaszok, és zsinórban harmadik góljukat szerezve először vezettek. Gyorsan jött Hárai révén a válasz, így az utolsó öt percnek döntetlennel vágtak neki a csapatok. Az olaszok ekkor ismét kaptak egy emberelőnyt, amit az utolsó másodpercben ki is használtak. Mi is megkaptuk a következő támadásnál a fórt, de a kapufára bombáztuk a labdát, az olaszok azonban nem hibáztak, a második gólját szerző Luongo kegyetlenül bevágta az előnyt. Először volt kettő oda. (8-6)

Varga Dániel mellett másoktól is kellett volna valami villanás, Hosnyánszky ismerte ezt fel, és vállalta magára, három perccel a vége előtt egy gólra hozta fel a magyarokat. Benedek Tibor időt kért, amikor az utolsó percben emberelőnyben támadhattunk az egyenlítésért és a büntetőpárbajért, de az olaszok parádés védekezéssel kihúzták a végét, így 8-7-re nyertek.

A címvédő magyar válogatott tehát nem jutott a négy közé, és az 5-8. helyért játszhat majd. Ez azt is jelenti, hogy nem szerzett olimpiai kvótát a világbajnokságon.


Benedek Tibor


Benedek magára vállalta a felelősséget

„Nem tudok rosszat mondani a csapatra. Végig jól játszottunk, fegyelmezettek voltunk. A srácok azt tették, amit kértem, de akkor úgy látszik, hogy rosszat kértem. Emberelőnyből lőtték a gólokat az olaszok, onnan, ahonnan ők akarták. Két jó csapat játszott egy élet-halál negyeddöntőt. Ha jobb az ellenfél, akkor meg kell emelni a kalapunkat. Eggyel jobban akarták az olaszok a győzelmet, mint mi” – mondta az M4-nek a magyar szövetségi kapitány.