Előzetesben a Hungária Értékpapír Zrt. operatív igazgatója

-

A gyanú szerint M. Ádám utasítására csaltak az önkormányzatok pénzével.


M. Ádámot 30 napra helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság, három rendbeli, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás gyanúja miatt. A nyomozás eddigi adatai alapján az operatív igazgató utasítására több önkormányzat rájuk bízott pénzét nem az ügyleti felhatalmazás és a pénzügyi szabályok szerint használta a cég.

M. Ádám vezetői minőségében rendszeres kapcsolatban volt Százhalombatta és Fót önkormányzatával, illetve a fővárosi székhelyű TIG Tartalékgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel (ez a Földművelésügyi Minisztérium háttérintézménye), és befektetési ajánlatokat tett nekik. Bár az érintettek diszkontkincstárjegy, illetve állampapír vásárlására adtak megbízást a Hungáriának, a cég vagy eleget sem tett a megbízásoknak, vagy később kivezették, és a Hungária cégcsoport tagjai által kibocsátott kötvényekkel pótolták a papírokat.

Később kiderült, hogy a két önkormányzat és a nonprofit kft. sem tudott a tranzakciókról. Ráadásul azért sem tűnt fel nekik semmi, mert valótlan egyenlegközlőket kaptak.

Százhalombatta vagyonát 2,2 milliárd, Fótét 1 milliárd, míg a nonprofit kft.-ét 660 millió forinttal csökkentették az operatív igazgató utasítására végrehajtott pénzügyi műveletek.

M. Ádám a harmadik ember a cégnél, akit letartóztattak a brókerbotránnyal összefüggésben: a Hungária Értékpapír Zrt. vezetői, illetve dolgozói közül ezen túl egy gyanúsított házi őrizetben van, egy pedig lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll.