Először kelt át csak nőkből álló négyevezős csapat a Csendes-óceánon

-

A hat brit nő kilenc hónap alatt tette meg a San Francisco és az ausztráliai Cairns közötti 15 ezer kilométeres távot.


„Óriási élmény volt” – mondta el a 257 nap után partra lépő Coxless Crew nevű csapat, amelyet több mint százan köszöntöttek. A mintegy 15 ezer kilométeres út végét családtagjaik és barátaik ünnepeltek velük.


Laura Penhaul, Natalia Cohen és Emma Mitchell végigevezték a távot, a legénység negyedik tagjaként pedig hárman váltották egymást, a túrát végül Meg Dyos fejezte be az állandó tagokkal.


Egy hajóban eveztek ilenc hónapig a tengeren (Forrás: coxlesscrew.com)


A csapat San Franciscóból indult útnak tavaly áprilisban egy kilenc méter hosszú, rózsaszínű, Doris nevű evezős csónakkal. Utoljára Szamoán álltak meg, hogy feltöltsék készleteiket.

A legénység folyamatosan páronként evezett, kétóránként váltották egymást, és egyszerre 90 perceket aludtak. Az expedíció három hónappal tovább tartott az eredetileg tervezettnél, kerültek hatalmas viharba, házmagasságú hullámok dobálták a hajójukat, találkoztak bálnával, és olyan trópusi hőséget is átéltek, amikor a palacsinta megsült a fedélzeten. Naponta 5000 kalóriát fogyasztottak, hogy megtartsák erőnlétüket.

A céljuk az volt, hogy két rekordot állítsanak fel: első teljes egészében női és első négyevezős csapatként akartak átkelni a Csendes-óceánon. A rekordokat még nem hitelesítették.



Az expedícióval két jótékonysági szervezet, a sérült háborús veteránokat támogató Walking With the Wounded és a mellrák ellen küzdő Breast Cancer Care számára gyűjtöttek adományokat. Vállalkozásukról Losing Sight Of Shore (A partoktól távol) címmel dokumentumfilm készül.