Először kaphatott két új kezet kisgyerek

Fotó: MTI/AP / Matt Rourke

-

A világon az első kétoldali kézátültetést hajtották végre az amerikai Philadelphiában. Egy 8 éves kisfiú kapott új kezeket, aki kétévesen, egy fertőzés miatt veszítette el a végtagjait.


40 fős, sebészekből, altatóorvosokból, nővérekből és más szakemberekből álló csapat végezte a 10 órás operációt a philadelphiai gyermekkórházban. Ez volt az első gyermeken végzett kézátültetés a világon, amelyhez idegen donort használtak. Az első kéztranszplantációt 2000-ben Malaysiában végezték egy csecsemőn, aki elhunyt ikertestvére kezét kapta meg, és ezért nála nem volt szükség arra, hogy élete végéig gyógyszereket kapjon, amelyek megakadályozzák az idegen szerv kilökődését.

A nyolcéves Zion Harvey az első, aki idegen donor kezeit kapta meg. Zionnak kétévesen, egy életveszélyes fertőzés miatt kellett amputálni a kezeit és a lábait. Műlábakat kapott, négyévesen pedig veseátültetésen esett át, ahol az édesanyja volt a donor. Mivel emiatt már amúgy is kapta az immunszuppresszív - vagyis az immunműködést gátló - gyógyszereket, alkalmas volt a kézátültetésre is.



Az orvosok szerint a gyereket különösen alkalmassá tette a motiváltsága is: annak ellenére, hogy kezei csuklóból hiányoznak, megtanult önállóan enni, írni, és okostelefont meg videojátékokat kezelni is. A műtétet csaknem egy éven át készítették elő, a gyerek jelenleg rehabilitációs kezelésen vesz részt, ahol megtanulja használni új végtagjait. Az orvosok bíznak abban, hogy hamarosan képes lesz érezni is a kezeivel.