Videó készült a menekülő fekete férfit agyonlövő rendőrről

-

Eljárást indítottak a Dél-Karolina államban egy fehér bőrű rendőr ellen, aki a gyanú szerint agyonlőtt egy fekete férfit. Az esetről videofelvétel is készült, ezen az látszik, hogy a rendőr úgy lőtt rá többször is a férfira, hogy az éppen menekült előle. Az ügyben külön nyomozást indított a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és az igazságügyi minisztérium.


A 33 éves rendőrt azután tartóztatták le, hogy szövetségi állami nyomozók megnéztek egy feltehetőleg egy járókelő által készített videofelvételt a szombaton történt esetről. A rendőr félreállította az autójával közlekedő, 50 éves Walter Lamer Scottot, mert el volt törve az egyik féklámpája - jelentette a helyi média. A The New York Times birtokába került videofelvétel tanúsága szerint a rendőr és Scott között dulakodás tört ki, majd a fekete férfi elkezdett futni. A rendőr a menekülő férfira először rálőtt egy kábító pisztollyal, majd nyolcszor éles lőszerrel, amire Scott összeesett és meghalt. A rendőr ezután megbilincselte a halott férfit, visszalépett tőle, majd mellé dobott egy tárgyat, amiről nem állapítható meg a felvételen, hogy micsoda.
A rendőr ügyvédje kiadott hétfőn egy közleményt, miszerint védence fenyegetve érezte magát, és a megállított autós megpróbálta elvenni tőle a kábító pisztolyát. A rendőr kedden már azt mondta kollégáinak, hogy Scott elvette tőle a kábító fegyvert.



Az esetnek nagy jelentősége lehet, mert az Egyesült Államokban az utóbbi időben többször megtörtént, hogy a rendőrség intézkedésével indokolatlanul halált okozott, különösen fehér bőrű rendőr fekete áldozatét. A 18 éves Michael Brown tavalyi megölése Fergusonban országszerte erőszakos tiltakozásokat váltott ki. Polgárjogi aktivisták a mostani eset után rögtön nyugalomra intették a társadalmat. A közösségi portálokon pedig sokaknak az volt a véleménye, hogy a hatóságok teljesen másképp cselekedtek volna, ha valaki nem filmezte volna le az esetet, és nem adta volna át a felvételt az áldozat családjának.