Élő közvetítésben fogdostak egy belga riportert a kölni karneválon

-

A belga Esmeralda Labye a munkáját végezte Kölnben, amikor ismeretlenek a mellét kezdték el fogdosni és a nyakát csókolgatni.


A riporter épp élőben tudósított az RTBF televíziónak, amikor zaklatni kezdték. „Két-három férfi gyűlt össze a hátamnál, és próbálta felhívni magára a figyelmemet. Én a közvetítésre koncentráltam, amikor egyszer csak éreztem egy csókot a nyakamon” – írta a nő a csatorna weboldalán. „Ezzel szinte egy időben hallottam, ahogy egy fiatal német a fülembe énekelte: ’Voulez-vous coucher avec moi ce soir?’”

Miközben Esmeralda Labye ignorálta a zaklatókat, és a kamera előtt hallgatta, ahogy a stúdióból megköszönik bejelentkezését, az egyik férfi fogdosni kezdte a mellét. „Abban a pillanatban elvesztettem a türelmemet. Tudtam, hogy vége a közvetítésnek, megfordultam, és angolul mondtam nekik, hogy ne érjenek hozzám. A három férfi nem értette, hogy miért lettem dühös, és szó nélkül távozott.”

A kölni rendőrséghez a szokásosnál kétszer annyi panasz futott be szexuális zaklatásokról a karnevál első napján. A rendőrségi szóvivő ezt azzal magyarázza, hogy a szilveszteri tömeges zaklatások után nagyobb nyilvánosságot kaptak ezek a bűncselekmények, és a közvélemény is érzékenyebb lett a nők zaklatására.