Elmarad a szilveszteri buli Sanghajban

-

Tavaly 36 embert tapostak halálra Sanghajban, ezt elkerülendő idén nem lesz szabadtéri ünnepség szilveszterkor.


Nem tartják meg idén a nagy szabadtéri szilveszteri ünnepséget Sanghajban, mivel tavaly egy tömegszerencsétlenség több tucat ember halálát okozta - adta hírül a kínai média a kelet-kínai metropolis helyi kormányzatának bejelentésére hivatkozva.

Tavaly 36 embert halálra tapostak Sanghajban a Bund néven ismert híres folyóparti sétányon az újévet ünneplő több ezres tömegben. A katasztrófát a helyi médiában megszólaló szemtanúk beszámolója szerint az okozta, hogy az egyik épület ablakából hamis pénzt szórtak az utcára, amit az emberek valódinak hittek, és egymást taposva igyekeztek összegyűjteni.

A csaknem húszmillió lakosú nagyváros kormányzatának egyik szóvivője az idei szilveszter közeledtével arra intette a helyieket, hogyha mégis a parti sétányon akarnak ünnepelni, akkor tartsák tiszteletben a szabályokat.

Habár a hagyományos kínai újév csak később kezdődik - az idén február 20-án -, január 1-jét a nyugati világhoz hasonlóan Kínában is megünneplik.