Elkezdődött a szíriai menekültek Kanadába szállítása

-

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök helyi idő szerint szerdán jelentette be, hogy megkezdték a szír menekültek szállítását közel-keleti menekülttáborokból.


Az első, 416 szíriai menekültet szállító katonai repülőgép helyi idő szerint csütörtökön érkezik Jordániából a torontói repülőtérre, a második gép pedig szombaton landol majd Montrealban. E két város repülőterén fogadják a továbbiakban is a menekülteket, és onnan 36 kanadai városba szállítják őket tovább.


Justin Trudeau kanadai miniszterelnök elmondta, hogy a szíriai menekültek letelepítésével kormánya a kanadaiaknak és a nemzetközi közösségnek is megmutatja: teljesíti kötelezettségeit, és tisztában van vele, hogy többet tud tenni ezekért az emberekért.

John McCallum migráció- és menekültügyi miniszter a múlt héten jelentette be, hogy Kanada 2016 márciusáig legalább 35 ezer szíriai menekültet fogad be. A letelepítési program keretében az idén összesen tízezer szíriai érkezik, majd a rákövetkező három hónapban még további 25 ezer. A kanadai kormány hivatalos adatai szerint eddig 12 ezer szíriai menedékkérelem érkezett a hatóságokhoz, és 1500-at már méltányoltak. A közeljövőben Kanadába érkező menekültek zöme jelenleg jordániai és libanoni menekülttáborokban él.