Elkaszálta az Alkotmánybíróság a Quaestor-törvényt

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-



A testület információink szerint több ponton is az Alaptörvénnyel ellentétesnek találta az áprilisban elfogadott károsultmentő csomagot – a határozat kihirdetése kedden várható. Az Alkotmánybíróság (Ab) – például az OTP beadványa nyomán – egyrészt a diszkrimináció tilalmába ütközőnek találta,hogy jelentős eltérések vannak a befektetők kártalanításában, másfelől pedig szerinte az úgynevezett káron szerzés tilalmába ütközik, hogy a csődbe ment cég ügyfeleit olyan kötvények után is kártalanítsák, amelynek hozamait korábban már felvették.

A csődbe ment cég ügyfeleit 6 millió forintos értékhatárig eddig a Befektetővédelmi Alap (Beva) kártalanította, de csak a Quaestor által eladott fiktív kötvények után. Az elbukott befektetések fennmaradó összegét 30 millió forintig az áprilisban létrehozott Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapjának (Quaestor-alap) kellett volna kifizetnie.

Az Ab-döntésnek azért van jelentősége, mert a Quaestor-alap eddig arra hivatkozva nem teljesítette a kártalanítás rá eső, 6 millió forint fölötti befektetésekre vonatkozó részét, mert a jogi bizonytalanságok miatt ehhez sem a jegybanktól, sem piaci szereplőktől nem jutott forrásokhoz.

A törvény hatályon kívül helyezésével a Quaestor-kötvényesek egyelőre biztosan nem kapják meg a 6 milliótól 30 millió forintig terjedő kártalanítási összeget.

A kormány információink szerint azonban az Ab kifogásait figyelembe vevő, új törvényt készít majd a quaestorosok kártalanítására.