Eljárást indított a rendőrség a reggeli buszbaleset miatt

Fotó: MTI / Donka Ferenc

-

A rendőrség tömegszerencsétlenség, közúti baleset gondatlan okozásának bűntette miatt indított eljárást az M5-ös autópályán felborult bolgár autóbusz balesete kapcsán.


A bolgár rendszámú autóbusz Budapest felől Szeged felé haladt az M5-ös autópályán. A sofőr a csengelei pihenőhely közelében, a 133-as kilométerszelvénynél eddig tisztázatlan okok miatt elveszítette uralmát a jármű felett. Az autóbusz letért az autópályáról, az árokba hajtott, és az oldalára borult.

A mentők 21 embert vittek kórházba, a busz sofőrje életveszélyesen, heten súlyosan sérültek.

A busz az autópálya melletti árokban feküdt az oldalán, első szélvédője kitörött, a jármű mellett mindenfelé az utasok személyes tárgyai hevertek. A helyszínre több tűzoltóegység és tizenegy mentőautó érkezett – tudósított korábban az MTI a helyszínről. Az egyik utas azt mondta: már aludtak, arra ébredtek, hogy árokba borul a busz.

Azokat az utasokat, akiket nem kellett kórházba szállítani, Kistelekre vitték, ők enni és inni kaptak, ott várták meg, míg Szabadkáról megérkezik a mentesítő járat.