Elítélték a náci tetoválását mutogató német képviselőt

-

Uszítás miatt bűnösnek mondta ki a bíróság kedden azt a német politikust, aki egy uszodában láthatóvá tette náci tetoválását.


A neonácinak tartott Német Nemzeti-Demokrata Párt (NPD) 27 éves helyi képviselője, Marcel Zech hátának alsó részén egy haláltábor bejáratára hasonlító épület, valamint a "Jedem das Seine", vagyis szó szerint fordításban "Mindenkinek a magáét", "Mindenkinek érdemei szerint" felirat látható, amely a buchenwaldi náci koncentrációs tábor kapuján is szerepelt. A tetoválást egy uszodában fényképezte le egy másik fürdőző, aki eljuttatta a felvételt a hatóságokhoz.

Az oranienburgi bíróság hat hónapos felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki Zechre. Az ügyészség tíz hónap letöltendőt kért náci jelképek nyilvános viselése miatt. A vádhatóság még nem döntött, hogy fellebbez-e súlyosításért. Zechnek már volt bűnügye, korábban testi sértésért marasztalták el.

A 27 éves Marcel Zech a Berlin közelében található Barnim járási tanácsában képviselő az NPD színeiben, melynek betiltását is kezdeményezték korábban a német hatóságok.