Elismerte a 1,5 millió eurós adócsalást a Barca argentin focistája

Fotó: AFP / LLUIS GENE

-

Javier Mascherano csütörtöki bírósági meghallgatásán nem tagadta, hogy elfelejtette bevallani jövedelme egy részét.


A Barcelona csapatának argentin válogatott középpályása csütörtöki bírósági meghallgatásán elismerte, hogy 2011-ben és 2012-ben elmulasztotta bevallani az adóhatóságnak jövedelme egy részét, jelen esetben 1,5 millió eurót (kb. 450 millió forint). Az összeg mint arculatátviteli jog után járó pénz vándorolt Mascherano egy-egy Portugáliában, illetve az Egyesült Államokban bejegyzett cégéhez.


Javier Mascherano ügyvédje társaságában elhagyja a gavai bíróságot


Egyelőre csak a futballista meghallgatására került sor, nem emeltek vádat ellene, és természetesen őrizetbe sem vették, miután elismerte a vétkét, valamint szeptember 9-én letétbe helyezett 1,75 millió eurót, amely fedezi a tartozást kamatokkal együtt. Az ügyben eljáró bíró a napokban fog dönteni arról, hogy bíróság elé kerüljön-e az ügy.

Mascherano csak a legutóbbi azon futballisták közül, akik után hasonló ügyben eljárást indított a spanyol adóhatóság. Ugyanígy járt Lionel Messi is: a Barcelona és az argentin válogatott csillagának édesapja – a futballista tudta nélkül – mintegy 4,16 millió eurót nem vallott be fia jövedelméből. Messinek és az apjának is bíróság előtt kellett felelnie, és míg őt felmentették, addig az apjára – 2 millió euró befizetése mellett – 18 hónap börtönbüntetést kért az ügyész.

A spanyol adóhatóság a Barcelona két argentin játékosán kívül nyomozást folytat brazil csapattársuk, Neymar, a spanyol válogatott Xabi Alonso és Iker Casillas, valamint Samuel Eto’o, Luis Figo és Rafael Nadal eltitkolt jövedelme után is.