Elios - Lázár János : 1-0

Fotó: MTI / Sóki Tamás

-

A közvilágításban utazó Elios nehéz körön van túl Jászberényben: a kiírt közbeszerzésen versenytársak is indultak, amelyek olcsóbban elvállalták volna a munkát. Ráadásul a Miniszterelnökségnek az egész kiírás nem tetszett, szerintük versenykorlátozó volt. Ám végül információink szerint túl alacsony ár, és műszaki hiányosságok miatt kizárták a többi indulót.


Tiborcz István, a miniszterelnök veje már kiszállt az Elios Innovatív Zrt-ből, de az elmúlt években az EU-s forrásból finanszírozott közvilágítás-korszerűsítési projektek sokaságát megnyerő cég sikerszériája, úgy tűnik, nem szakadt meg. A Közbeszerzési Értesítőben még nem jelent meg a döntés, de a VS.hu értesülése szerint Jászberényben már aláírásra kész a szerződés, amely alapján 310 millió forintos ajánlatával az Elios újíthatja fel a helyi közvilágítás egy jelentős részét.

Jászberény még tavaly év végén nyert 410 millió forintot a közvilágítás korszerűsítésére, ami száz százalékos EU-s finanszírozást jelent. A projekt ugyanakkor több szempontból is szokatlan.


Lázáréknak sem tetszett

Egyrészt nem sikerült elsőre kiírni a közbeszerzést, mert a Miniszterelnökség Közbeszerzési Felügyeleti Főosztálya (KFF) kétszer is visszadobta azt, ugyanis versenykorlátozónak találta. Erről először a Direkt36 írt. Az oknyomozó oldal megszerezte a jászberényi közbeszerzési kiírás tervezetét is, ami egyébként feltűnő hasonlóságot mutatott egy korábbi, váci kiírással.

A Miniszterelnökség március 13-án kelt minőség-ellenőrzési jelentéséből az derül ki, hogy a KFF több pontban is aggályosnak találta a kiírást, főleg a pályázóktól megkövetelt, túlságosan szigorú referencia miatt. Az ajánlattevőknek legalább 280 millió forintos, LED-es közvilágítás-korszerűsítésből származó bevételt kellett volna felmutatniuk, illetve legalább 2560 darab LED-es lámpát felszerelniük.

A Miniszterelnökség több körben is alkudozott a várossal a kiírásról: a VS.hu birtokába jutott egy második levél is, amely április 24-én kelt, és amelyben Császár Dániel helyettes államtitkár ismét úgynevezett „nem támogató tanúsítványt” állított ki Jászberénynek.


Hiánypótlásra három nap

A KFF kifogásait végül az önkormányzat április 27-én részben elfogadta, főleg azért, mert már csúszásban voltak. Május 15-én jelent meg végül a Közbeszerzési Értesítőben a kiírás, már némileg csökkentett követelményekkel: az indulóknak az előző két évben nettó 220 millió forint árbevétele kellett legyen LED-es közvilágítási munkákból, darabszámot már nem szabtak meg. Viszont a KFF javaslata ellenére az is szerepelt a tenderben, hogy nem a legalacsonyabb összegű ajánlattal lehet majd nyerni, hanem az „összességében legelőnyösebbel”, ami csak 80 százalékban függ az ártól.

Az ajánlatok benyújtásának határideje június 1. volt. A módosított kiírás már elegendő volt ahhoz, hogy meghozza a kedvet az indulásra más cégeknek is. Míg korábban az Elios rendszeresen egyedül indult és nyert a hasonló pályázatokon - négy, az Elios által megnyert közbeszerzés ügyében a rendőrség is nyomoz, és állítólag az Európai Csalás Elleni Hivatalt, az OLAF-ot is érdeklik a közvilágítási pályázatok - a jászberényi tender iránt öt cég érdeklődött, három pedig ajánlatot is nyújtott be.

Két vetélytárs ráadásul információink szerint alaposan aláment árban az Eliosnak. A beruházás ellenértékét – a KFF-től származó dokumentumok szerint – eredetileg nettó 310 millió forintra becsülték. Az Elios ajánlata 306 millió forint volt, míg a magyar magánszemélyek tulajdonában lévő Hungaro Lux Light Kft. 249 millió forintos ajánlatot nyújtott be, a német tulajdonú SAG Hungaria Kft. pedig 215 millió forintért megcsinálta volna a munkát.

Az azóta eltelt hónapban viszont – a birtokunkba jutott dokumentumok tanúsága szerint – komoly vita zajlott a felek közt: az önkormányzat hiánypótlásra szólította fel a két olcsóbb ajánlatot tevő céget, ami miatt egy úgynevezett előzetes vitarendezési eljárás is folyt közöttük. A vége viszont az lett, hogy érvénytelenítették a két pályázatot, így az Elios egyedül maradt talpon, a legdrágább ajánlattal.

A KFF által július 16-án kiadott szabályossági tanúsítvány részletesen felsorolja az okokat, amelyekre hivatkoztak. A SAG Hungaria Kft. ajánlatát „aránytalanul alacsonynak” minősítették, mivel több mint 20 százalékkal eltért az eredetileg becsülttől. Ilyen esetekben a pályázót felszólítják, hogy – nem egészen három nap alatt – nyújtson be egy indoklást, amiben részletesen megindokolja, hogy megalapozott az általa megajánlott ár.


Túl olcsó, nem megfelelő

A túl alacsonynak talált ár mellett műszaki kérdésekben is problémákat talált az önkormányzat. A műszaki leírásban pontos lámpatípusok vannak meghatározva, vagy azokat, vagy azokkal egyenértékű lámpákat kell szállítani. Ez viszont nehéz, mert ha 14 Watt teljesítményű lámpa szerepel a leírásban, akkor nem elfogadható helyette a 14,2 wattos, a 19 wattos helyett nem jó a 19,3 wattos és így tovább. A műszaki leírásban üveg lámpaburák szerepeltek, míg a két kizárt vállalkozás polikarbon burákat ajánlott. Ezt csak akkor fogadták volna el, ha néhány nap alatt dokumentumokkal igazolják, hogy a műanyag 25 év múlva is 95 százalékban átlátszó lesz.

Az ajánlattevőknek bizonyítaniuk kellett, hogy a gyár, ahol a lámpák készülnek, fel van szerelve statikus elektromosság ellen védő rendszerrel, az igazolást kiállító cégnek pedig akkreditáltnak kell lennie. Csakhogy a kiírásban megkövetelt akkreditációt Magyarországon nem lehet megszerezni. Az önkormányzat válasza erre a felvetésre az volt, senki nem kötötte ki, hogy magyar legyen az akkreditáció.

A kiírásnak így egyetlen ajánlattevő, az Elios Zrt. kínálata felelt meg minden elemében.

Múlt hét szerdán feltettük kérdéseinket a polgármesternek, a jegyzőnek, illetve városfejlesztési bizottság elnökének is. Megkérdeztük, hogy jött ki a becsült érték, illetve ki és milyen adatok alapján állította össze a műszaki leírást. Amennyiben a válaszaikat megkapjuk, közölni fogjuk.