Elhunyt Füzes Endre, a Skanzen volt főigazgatója

-

Életének 84. évében szerda hajnalban elhunyt Füzes Endre néprajzkutató, muzeológus, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum egykori főigazgatója.


Füzes Endre 1932-ben született Döbröközön, tanulmányait a pécsi ciszterci gimnáziumban és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, néprajz-muzeológia szakon végezte. 1955-től nyolc éven keresztül a pécsi Janus Pannonius Múzeum néprajzos muzeológusaként, majd 1964 és 1980 között Budapesten, a Művelődési Minisztérium múzeumi főosztályának csoportvezető főelőadójaként tevékenykedett. 1980 és 1986 között az MTA Néprajzi Kutatócsoport tudományos főmunkatársa volt. 1986-tól 1995-ig – nyugalmazásáig – főigazgatóként vezette a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumot.


Nyugdíjba vonulása után évtizedeken keresztül elnöke volt a Népi Iparművészeti Tanácsnak, illetve éveken át a Millenniumi Emlékbizottság titkárságának, majd mintegy egy évtizeden keresztül elnökölte és irányította a Magyarországi Tájházak Szövetségének munkáját.

1989-ben Móra Ferenc Emlékéremmel, 1996-ban a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Kodály Zoltán-díjával, 1997-ben Györffy István Emlékéremmel, 1999-ben Életfa-díjjal, 2000-ben Forster Gyula-díjjal tüntették ki. Munkássága felbecsülhetetlen értékű a magyar népi építészet és népi kultúra megőrzése szempontjából.

Füzes Endrét a Szabadtéri Néprajzi Múzeum saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.