Elhunyt Fellegi Tamás televíziós rendező

-

Nyolcvanöt éves korában péntek délután elhunyt Fellegi Tamás újságíró, televíziós rendező – közölte a rendező családja az MTI-vel.


Fellegi pályáját 1948-ban kezdte az MTI újságíró-gyakornokaként, később a kulturális, majd a belpolitikai rovat vezetője lett. 1952-től a Magyar Rádióban dolgozott, 1955-ben a hírszerkesztőség helyettes vezetője lett, de 1957-ben a „forradalom alatti ellenséges magatartása” miatt fegyelmivel elbocsátották.


Ezután a Budapest Filmstúdiónál dolgozott, ahol szerkesztő lett, majd szerkesztő-rendezőként és főszerkesztő-helyettesként dolgozott. 1964-ben megszervezte a Magyar Rádió és Televízió kulturális rovatát, ez a rovat készítette a Barangolás című műsort, a római olimpia idején pedig a Szellemi Olimpia című vetélkedősorozatot. Ő alapította a Szórakoztató- és Zenei Főosztályt is, amely olyan műsorokat készített, mint a Táncdalfesztivál vagy a Jó estét, Magyarország. 1990-ben vonult nyugdíjba a Magyar Televíziótól.

Számos tévéfilm, szórakoztató műsor rendezője, szerkesztője volt.