Elhittük, amit a pártok mondanak, és kiégett az agyunk

-

Egy hétig kizárólag a baloldal és a Fidesz sajtóközleményeiből tájékozódtunk. Íme a világ a pártos szemüvegeken át. (Aláhúzva a fideszes, dőlt betűkkel a baloldali közlemények üzenetei, esetenként szófordulatai.)


március 13, péntek

Kicsit szomorúan indult a nap, mert a baloldal már megint hátba támadta Magyarországot, és azonnal kárörvendett a paksi bővítés EU-s blokkolása miatt. Pedig az erőmű egyértelműen nemzeti érdek. És közben drasztikus méreteket öltött a fideszes brókerbotrány is, igazán ideje lenne kivenni az ellenőrzést az MNB kezéből, és jó lenne egy parlamenti vizsgálóbizottság is.


Ajkán viszont nem értem, mi történik. Fenyvesi Zoltán, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje egészségügyi konzultációt indított, hogy a helyiek javaslatai alapján menjenek majd a fejlesztések, de Fenyvesi Zoltán egészségügyi konzultációja a Fidesz újabb hazugsága, mert a kormány a struktúraváltás ürügyén épp most akarja leépíteni a megye még működő kórházait.


március 14. szombat

Holnap március 15., és kicsit bajban vagyok, hogy vegyek-e kokárdát, miután 2002-ben a Fidesz és Orbán Viktor kisajátította, egyszerű kampányjelképpé silányította és gazember módjára kiszorított mindenkit a nemzet fogalmából, aki nem tűzte ki.


Az mindenesetre jó hír, hogy az orbáni maffiakormány a hatalom eszközével sem tudja rákényszeríteni az iskolákat arra, hogy diákokat küldjenek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc állami rendezvényére, hiszen ezzel a szabadság ünnepén bukik el az orbáni önkény. Azért azt ki kellene vizsgálni, hogy a váci polgármester miért fenyegette kirúgással a diákok küldését megtagadó gimnázium igazgatóját.

Ajkán egyre bonyolultabb a helyzet. Ékes József volt fideszes országgyűlési képviselője alaptalanul vádaskodott, pedig Pad Lajos baloldali jelöltnek sok ember köszönheti az állását. Ékesnek inkább arra kéne válaszolnia, hová tűnt az a 3 milliárd forint, amit a magyar emberek közadakozásból gyűjtöttek össze az iszapkatasztrófa áldozatainak.



március 15., vasárnap

Azt hittem, erős nap lesz, sok beszéddel, de ma csak két dolog történt.


A Fidelitas új elnököket választott, akik kiemelt célnak tekintik a fiatalok élethelyzetének javítását, az oktatást és minden magyar háztartásba eljuttatnák a szélessávú internetet.

Emellett - szomorú és gyalázatos - , de szélsőjobb- és szélsőbaloldali tüntetők akarták megzavarni a Nemzeti Múzeum előtti ünnepséget. Olyan emberek tették ezt, akiknek a nemzeti ünnep méltósága semmit nem jelent, de szerencsére a tízezres tömeg nem ült fel a durva provokációnak. Erre csak egy dolgot tudok mondani: Tisztelet a bátraknak!


március 16., hétfő

A tegnapi ünnep gyorsan lecsengett, már egész mással foglalkozom. Például azzal, hogy ki a korrupt. Egyrészt a szocialisták politikai felelősséggel tartoznak az évtizedes pénzügyi korrupcióért, hiszen az ő kormányzásuk alatt, az ő törvényeik és bizalmuk mellett tüntették el az emberek pénzét. Még jó, hogy a bankok és a takarékszövetkezetek után most a befektetési szolgáltatóknál is rendet tesz a Fidesz.

Másrészt sajnos közben a fideszesek támogatják a korrupciót és ellehetetlenítik a DK törvényjavaslatait. Talán egy 2016-ban tartott előrehozott választás után akár már jövőre életbe léphetnének az antikorrupciós törvények.

Két apróság jutott még mára: senkinek nincs joga zajjal és porral beborítani teljes településeket az ott élők beleegyezése nélkül, még a miniszterelnök apjának sem, az pedig gyalázatos, hogy évi 80 milliárd forintot lapátolnak a nézhetetlen selejtet gyártó köztelevízióba.


március 17., kedd

Több szempontból is nagy nap ez! Most kiderül, Lázár János szava mennyit is ér. Megígérte, hogy az MVM dolgozóinak kifizetik a pénzüket, a héten várom, hogy ez megtörténjen. A magyar családok pedig végre visszakapják a tőlük tisztességtelenül elvett összegeket, a pénzintézetek ezekben a hetekben küldik ki az elszámoló leveleket, van, amelyik a jóváírást is megkezdte.

Az utóbbi hetekben amúgy mintha előrelépés lenne a demokratikus ellenzéki pártok együttműködésében, amelyben a DK több programpontja is közös nevező tudott lenni az önkényes orbáni maffiakormánnyal szemben álló demokratikus sokaság pártjai és civil mozgalmai között. Kár, hogy közben a szocialisták már megint Brüsszelben jelentgetik fel saját hazájukat.

Két miniszter jutott ma eszembe: Hende Csaba luxusutaztat a mi pénzünkön, kérdés, mi lenne, ha a plebejus kormány tényleg spórolna? Pintér rendőrsége pedig a Jobbiknak falaz, mert nem indít eljárást a március 15-i gárdista egyenruhások ellen.


március 18., szerda

Holnap szép időnk lesz, a megújult köztévé tájékoztatása szerint 35 fokos kánikula várható.

De hiába jön a napsütés, kicsit dühös vagyok ma, mert senkinek sincs joga arra, hogy szétverje több tízezer ember békés megemlékezését. És úgy tűnik, nincs jó megoldás a problémára, mert az, hogy 2015-ben a Fidelitas egy feljelentő-hálózatot szeretne létrehozni, azt jelenti, hogy teljesen elhagyták az agyukat. Egyébként kíváncsi lennék, hány diákot és milyen költséggel szállíthatott szervezetten a Honvédelmi Minisztérium az állami ünnepségre.

Közben a dolgok mennek a szokásos mederben: a Gyurcsány-párt ma is nyilvánvalóvá tette, hogy semmire sem becsüli a rendőröket, mert nem támogatja a rendvédelmi életpályamodellt és béremelést. Az Alkotmánybíróság pedig újra megerősítette, hogy a devizahiteles törvény végrehajtása alól nem lehet kibújni. Mondjuk ez már csak azért sem meglepő, mert az AB 2010 óta kormányhű testületté vált.

Van még egy dolog, amiben nem tudok igazságot tenni. A szocialisták újra egyértelművé tették, hogy még mindig ellenzik a rezsicsökkentés politikáját, és nem akarják támogatni, hogy a kéményseprés is közszolgáltatás legyen. De közben nem is azt ellenzik, hanem az államosításnak álcázott fideszes lopást. Ja, és szerintem elfogadhatatlan, hogy a kormány a következmények előzetes felmérése nélkül zárja be vasárnap a boltokat.


március 19., csütörtök

Arra ébredtem, hogy több tucat hortobágyi gazda nem tud legeltetni, mert az általuk sok éven át bérelt legelőket elvette tőlük a hatalom, és saját famulusainak adta.. A Fidesz-KDNP maffiakormánya számára semmi sem szent, ha saját híveit kell indokolhatatlan előnybe hozni, nincs tekintettel több tucat család megélhetésére, sok ezer állat pusztulására sem. Kicsit el is szomorodtam, csak akkor lettem vidámabb, mikor kiderült, hogy hamisak ezek a híresztelések Hortobágyról.


Na de mi titkolnivalójuk van a provokátoroknak? Nincs igaza az adatvédelmi biztosnak, ne bújjanak névtelenség mögé, arcukkal és nevükkel is vállalják a felelősséget azért, hogy a békésen ünneplő emberek nyugalmát próbálták megzavarni és a Lánchíd lezárásával több tízezer embernek okoztak bosszúságot és kárt!

Bevallom egyébként, ebben a provokátordologban nem nagyon tudok dűlőre jutni, mert közben az állami propagandatévé, a megsemmisített sajtószabadság, a civil szféra elleni kormányzati támadások, a provokátorfigyelő és a növekvő Facebook-adatkikérések mind azt mutatják, hogy Orbán Viktor bármilyen gátlástalan eszközt megragad zsarnoki hatalma megtartásáért. Arról nem is beszélve, hogy a Fidesz az óvodák szétverésére készül.