Elhibázott kitüntetések, veszélyes kultúrharc – Századvég-akták VI.

Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / B

-

Többévnyi pereskedés után lapunk hozzájutott az Orbán-kormány munkáját segítő Századvég-csoport több tízezer oldalnyi tanulmányához. Cikksorozatunk korábbi részeiben (itt, itt és itt) a cég közvélemény-kutatásairól és politikai kockázatokra figyelmeztető elemzéseiről írtunk, a legutóbbiban pedig arról, mennyire rossznak és károsnak tartották esetenként a kormány médiapolitikáját. Most a kultúrát érintő bírálatokat vesszük végig, a kormány kitüntetéspolitikájától a személyi döntéseken át a Magyar Művészeti Akadémiáig.


„A kormányzat támogatását élvező Magyar Művészeti Akadémia térnyerése és az MMA-t elnöklő Fekete György személye számos konfliktusfelületet nyitott meg a magyar kulturális életen belül. Az állami szerepvállalás erősödése nem kedvezett a centrális politikai erőtér koncepciójának. Az értékviták olyan mértékben megosztották a szellemi-kulturális elitet, mely még a kormányzat mögött álló értelmiségi bázis egy részét is szembefordította a kormánnyal. (…) Megítélésünk szerint a kormányzatot támogató szellemi holdudvar szűkülése és megosztottsága hosszabb távon politikai veszélyforrást is jelenthet” – 2012 decemberében, Fekete György alig féléves MMA-elnöksége után festette le így a kormány kultúrpolitikáját a Századvég aktuális elemzése.

A tanulmány azt látta a helyzet legnagyobb kockázatának, hogy a kulturális szféra feszültségei összekapcsolódhatnak a más területeken jelentkező (aktuálisan a felsőoktatás átalakítása miatti) elégedetlenséggel. A fenyegetés végül nem vált valóra, de az MMA-ról és elnökéről a cégcsoport a későbbiekben sem volt túl jó véleménnyel.


Az MMA-hoz hasonlóan káros ügynek tartja egy 2013 eleji összefoglaló a Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott nevéhez fűződő Nemzeti Könyvtár köteteinek megjelentetését is.

A 24 részes könyvsorozat ötletét az elemzés alapvetően nem tartja rossznak, sőt, méltányolandónak nevezi a kormány törekvését „a szocialista-liberális hatalompolitika kulturális-ideológiai legitimációját adó baloldali kánon monopolhelyzetének megtörésére”, egy nemzeti érzelmű könyvsorozat az elemzés szerint ugyanis „tovább erősítheti a jobboldali konjunktúra kulturális kötőanyagát adó nemzeti önbecsülést”.

Az „alternatív kánon kibocsátásával” ugyanakkor akaratlanul is kultúrharcot nyit a kormány, írták, ami „felveti a politikailag hasznos/káros szempontjait”. Káros volt például az értékelés szerint „külön kötetet szentelni annak a Tormay Cecilé-nek, aki a húszas-harmincas években zsidó világ-összeesküvésekről értekezett, és vállaltan fasisztának tekintette magát. Az ilyen előképek rehabilitálásából a kormány aktuális értékszempontjaira lehet következtetni.”

Jogosnak tartja az elemzés a sorozat kiadásának 300 milliós költségét sokalló bírálatokat és a kötetek „egyenetlen kulturális színvonalát” ért kritikákat is, a könyvek „esztétikailag vitatható megjelenése” (törvénykönyvekre hasonlító, vastag, bordó kötetek) „túlhangsúlyozza a kormányzati időszak szellemi megalapozásának szándékát”.



A kiadáskor vétett eljárási hibák pedig – például, hogy a sorozat néhány kötete (Márai Sándor, Weöres Sándor, Szabó Magda vagy Bánffy Miklós egyes könyvei) a jogutódok engedélye nélkül, kvázi kalózkiadásként jelent meg – az elemzés szerint végső soron a politikai károkozás és a felelősség kérdését is felvetik.

Az ilyen hibák az elemzés szerint egyrészt „a hosszú távú konszolidációs politika erejét gyengítik”, másrészt, mivel a Nemzeti Könyvtár terve és Kerényi megbízása mögött végső soron a miniszterelnök áll, „a kiadással kapcsolatos bírálatok – hogy kirekesztő nézeteket terjesztő szerzőket választanak szellemi előképnek, megszegik a törvényeket, és erőből szereznek érvényt a szándékaiknak, végső soron rá és a kormánypártokra hullnak vissza”.

Finomabb, de egyértelmű kritikával illette a Századvég Kerényi korábbi, az Alaptörvényt népszerűsítő ötleteit, az önkormányzatoknál létesítendő Alaptörvény asztalát, illetve a jogszabály dísz- és óriáskiadásait is. Az elemzések szerint „az alkotmányozás, mint politikai gesztus, önmagában is kellő súllyal és méltósággal bír, az aktust nem volt feltétlenül szükséges kísérő-kiegészítő intézkedések sorozatával még hangsúlyosabbá tenni”.


Kínos kitüntetések

Sokkal súlyosabb hibának ítélte meg a 2013 áprilisi összefoglaló az állami kitüntetésekkel kapcsolatos akkori botrányokat.

„Az elhibázott kitüntetés-politika kézzel fogható politikai károkkal járt. Tovább gyengítette a kormány értelmiség-politikáját, aláásta a szakmai megbecsülés elismerését célzó díjak társadalmi presztízsét, diplomáciai konfliktusokhoz vezetett befolyásos nagyhatalmakkal, aduászokat adott a kultúrharcos logikát erőltető ellenzék kezébe, és korrekcióra késztette a politikai felelősség kérdésében illetékes kulturális kormányzat vezetőit” – írta az értékelés.

A 2013-as nemzeti ünnep alkalmából – mint emlékezetes – Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter Táncsics-díjat adott a rasszista összeesküvés-elméleteiről ismert Echo tévés Szaniszló Ferencnek, aminek hírére több magyar újságíró is bejelentette, hogy nem veszi át vagy visszaadja a korábban neki ítélt kitüntetést.

Ugyanazon a héten Balog – tévedésből – a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének polgári tagozatával tüntette ki a nyíltan revizionista Kárpátia zenekar frontemberét, Petrás Jánost, miközben valójában a moldvai zenét játszó Kárpátia Folkműhely vezetőjét akarta kitüntetni.

Nem volt tévedés viszont az elemzés szerint sem számos, szorosan a kormánypártokhoz köthető művész és közéleti szereplő elismerése: Káel Csaba, a Fidesznek három választáshoz is kampányfilmeket gyártó Happy End Kft. egykori vezetőjének Nádasdy Kálmán-díja, Fekete György feleségének, Sunyovszky Szilviának Érdemes művész díja, a kormány melletti Békemeneteket szervező Civil Összefogás Fórumot alapító Fricz Tamás Magyar Érdemrend Tiszti keresztje és a miniszterelnök kedvenc futballcsapata, a Videoton vezetőedzőjének Magyar Arany Érdemkeresztje.

A Századvég értékelése a történtek után hosszan fejtegeti, mennyire fontos, hogy „ne legyen ordító távolság a saját hősök elismerése és a díjazásra méltán igényt tartó kulturális, művészi és tudományos teljesítmény között”. „Ha viszont teljesítmény nélküli elismerés világos esetéről vagy politikailag vállalhatatlan személyek állami kitüntetéséről van szó – írja az elemzés –, akkor az értelmiség elismerését célzó kitüntetés-politika léket kap és korrekcióra szorul.”


Politikai veszély a kultúrharcban

A kormány kultúrpolitikáját egyébként összességében is inkább bírálta, mint dicsérte időszakos elemzéseiben a Századvég. Az értékelések kiindulópontjának visszatérően a miniszterelnök elhíresült 2009-es, kötcsei pikniken mondott beszédét tartotta, amelyben Orbán Viktor arról beszélt, hogy az általa preferált centrális erőtér létrehozásának egy erős identitással rendelkező politikai közösség az alapja.

A miniszterelnök ezzel összefüggésben arra is utalt, hogy a centrális erőtér kialakításához szükséges értékvitákat nem a politikai erőtérben, hanem a kulturális elit szűk körein belül kell lefolytatni.

A Századvég értékelései szerint ez azonban összességében nem sikerült a kormánynak: a negyedéves jelentések gyakori bírálata, hogy „a társadalmat megosztó szimbolikus értékviták az elit szűk köreiből kikerülve a közvélemény figyelmének homlokterébe kerültek”, „a kulturális erőtér strukturálását gyakorlatilag az ellenzék alakította, amely nemcsak a törésvonalakat tartotta sikeresen életben, de képes volt újakat is teremteni”. A kultúrharcos közeg kialakulása a Századvég szerint összességében komoly, „a politikai cselekvőképesség alapjait is fenyegető politikai veszélyt hordozott magában”.


Szőcs Géza


Bár volt időszak – 2012 második felében –, amikor az elemzések szerint a kormánynak egy új szereplő bevonásával lehetősége lett volna az értékviták marginalizálására, a szóban forgó MMA ténykedése éppen ennek ellenkezőjét érte el. „A kultúrpolitikai erőtér még széttagoltabbá vált, az intézményes szerkezet nem volt alkalmas a felmerülő konfliktusok tompítására, a területért felelős államtitkárságnak pedig nem sikerült megerősítenie érdekérvényesítő képességét. A formális kormányzati struktúrán kívül elhelyezkedő szereplők jutottak jelentős befolyáshoz, hatásuk meghatározóvá vált a kulturális diskurzus formálásában.

Az egyes szereplők közötti kompetenciaharcok jelentősen gyengítették a területet, teret nyitva az egységes kormányzati szempontokkal szembeni széttartó részérdekeknek” – írta körülményes, de erős bírálatában egy 2012 végi értékelés.

A tanulmányok egyébként a területet irányító, relatív gyakran cserélődő államtitkárok munkáját is finomabb vagy erősebb kritikával illették.


L. Simon László


A 2012 júniusában távozott Szőcs Gézának azt rótták fel például, hogy „kormányzati logika követése helyett inkább saját, értelmiségi véleményformáló nézőpontjából nyilatkozott meg”, ami „nem feltétlenül vált javára az általa irányított területnek”.

Utódáról, a hivatalában alig 8 hónapot töltő L. Simon Lászlóról kezdetben jobb véleménnyel voltak. „Sokkal szélesebb politikai tapasztalattal bír, beágyazottságában, érdekérvényesítő képességében elődjénél jobb pozíciókkal rendelkezik” – írták róla 2012 októberében, később viszont már úgy értékelték, hogy „bár az államtitkár karakterében, hátterében, szerepfelfogásában egyaránt különbözik elődjétől, a személycsere nem járt együtt a hatalompolitikai célkitűzés, azaz a centrális politikai erőtér koncepciójából következő kultúrpolitikai célkitűzések megváltozásával”.

Az L. Simont 2013 februárjától követő Halász Jánostól a felkavart viharok, viták lecsendesítését várta a Századvég, a 2014-es választásig tartó munkájáét később aztán már nem értékelték.

A 2012 és 2014 áprilisa között készült kultúrpolitikai elemzések jellemzője egyébként a rettentő nehézkes, idegen szavakban és nyakatekert mondatokban bővelkedő nyelvezet és a kínos hiba, hogy Balog helyett szinte minden elemzésben Balogh Zoltánként említik a területet irányító minisztert.


A Századvég-saga

A 4 milliárdért készült tanulmányok megismeréséért lapunk munkatársa, Joó Hajnalka 2012-ben, még az Origo újságírójaként perelte be a Miniszterelnökséget, miután a szervezet sorozatban elutasította adatkéréseit a cégcsoport szerződésével kapcsolatban. A perben 2015 nyarán született jogerős ítélet. Bár az ítélőtábla az anyagok kiadására kötelezte a Miniszterelnökséget, az anyagokat csak 2016 februárjában kaptuk meg.

A 21 gigabájtnyi adathalmazt szerkesztőségünk az elmúlt hetekben feldolgozta, az anyagokban szereplő érdekességekről cikksorozatban számolunk be. A sorozat végén az érintett 2012–14-es időszak összes dokumentumát eredeti formájában is elérhetővé tesszük.

Munkatársunk képviseletét a perben a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) látta el.