Elfogyott a szolidaritás, a magyarok szerint túl sok a menekült

Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

-

A megkérdezettek többsége szerint a kormány kihasználja az emberek félelmeit.


Tíz megkérdezettből 8 úgy gondolja, hogy túl sok menekült érkezik Európába, jobb lenne, ha nem telepednének le, és ahol megjelennek, ott problémákat okoznak, akár veszélyesek is lehetnek – írja kutatásának összefoglalójában a Publicus Intézet. Ezek a nézetek minden vizsgált társadalmi csoportban többségben vannak, azonban legkevésbé az MSZP-szavazók, a bizonytalanok, a diplomások és a Budapestiek gondolják így.

Az egy évvel ezelőtti kutatáshoz képest érdemben növekedtek a menekültekkel szemben ellenérzések. Most a megkérdezettek többsége (50 százalék 44 ellenében) nem gondolja úgy, hogy a menekülteket emberségesebben kellene kezelni, és 63 százalék szerint nem kötelességünk segíteni rajtuk.

Mindkét mutató az elmúlt egy évben megfordult, azonban az egyes társadalmi csoportok ezekről markánsan másként gondolkodnak: az MSZP-szavazók (70 százalék), a bizonytalanok (50 százalék), a diplomások (61 százalék) és a fővárosiak (51 százalék) körében többségben vannak azok, akik szerint emberségesebben kellene kezelni a menekülteket, és ugyanezen csoportok körében többen vannak azok, akik szerint kötelességünk segíteni a menekülteken.

A megkérdezettek kétharmada számít menekültellenesnek, és minden ötödik szolidárisnak velük. A népszavazás fontossága azonban megkérdőjeleződik: kétharmad szerint nem lehet kényszeríteni az embereket arra, hogy oda költözzenek, ahova nem akarnak. A válaszadók több mint fele szerint az ügy népszavazás nélkül is megoldható, és majdnem kétharmad úgy véli, hogy a kormány az emberek félelmeire építve kelt hangulatot.

A kvótanépszavazáson a megkérdezettek fele ígéri biztosra a részvételét, s kétharmaduk a kvóták ellen szavazna – derül ki a Vasárnapi Hírek megbízásából készült közvélemény-kutatásból.