Elfogták a többszörös rablással gyanúsított exrendőr társát

-


A gyanúsítottat, aki civil, a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége fogta el hétfőn a BRFK Kiemelt ügyek főosztálya munkatársainak segítségével. A nyomozó ügyészség őrizetbe vette, gyanúsítottként hallgatta ki, és indítványt tesz előzetes letartóztatásának elrendelésére – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

A most elfogott ember annak az immár csak volt rendőr őrmesternek a társa, akit a Budapesti Nyomozó Ügyészség júniusban fogott el azzal a gyanúval, hogy járőrszolgálat közben fegyveresen rabolt, és más bűncselekményeket is elkövetett.

A nyomozás adatai szerint a volt rendőr őrmester áprilisban ismerkedett meg az akkor lakhelyelhagyási tilalom alatt álló későbbi társával. Éppen az lett volna a feladata, hogy ellenőrizze, otthon van-e. A két férfi ezután – egy esetben harmadik társukkal együtt – három helyszínen összesen hat ember ellen követett el fegyveres és részben csoportos rablást, valamint más bűncselekményeket. Minden alkalommal rendőri eljárást színleltek, a sértettekre lőfegyvert utánzó gáz-riasztópisztolyt fogtak, majd miután megkötözték őket, készpénzt és különböző értékeket tulajdonítottak el.

A volt rendőrt június 28-án fogták el, azóta előzetes letartóztatásban van, a bíróság a kényszerintézkedést ügyészi indítványra december 30-áig meghosszabbította. Harmadik társuk még szökésben van, ellene elfogatóparancsot adtak ki.