Életveszélyes is lehet a darázsinvázió

Fotó: MTI / Varga György

-

Erről is a globális felmelegedés tehet, a tél már nem tizedeli meg a darazsakat, túlszaporodnak.


Túlszaporodtak a darazsak, idén már öt családi házat kellett azonnal kiüríteni a fészkük miatt – közölte Boros Tibor méhrajbefogó az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

A szakértő azt mondta, mivel már nincsenek igazán kemény telek,


a darazsak nem fagynak el, így „több ezres létszámmal kezdik a szezont”.

Korábban csak a királynők élték túl a telet – tette hozzá.

A darazsak a házak mennyezetébe költözhetnek be. Ennek olyan jelei vannak, mint egy csőtörésnek: a hő- és a párakibocsátás miatt ázni kezd a plafon.

Habár első ránézésre csupán annyit lehet látni, hogy néhány darázs repked egy körömnyi lyuk körül, Boros Tibor óva intett attól, hogy házilag irtani kezdjék a rovarokat. Az apró rés mögött ugyanis hatalmas, akár labdányi méretű fészek lapulhat, benne több ezer darázzsal.

A rovarok az irtási kísérletre feldühödhetnek, és életveszélyesek lehetnek, ezért érdemes szakembert hívni – tanácsolta.