Életképek egy amerikai internálótáborból

Fotó: loc.gov / Ansel Adams

-

A második világháború idején nem csak a nácik zártak táborokba embertömegeket származásuk alapján. Az Egyesült Államokban mintegy 120 ezer japánt és japán felmenővel rendelkező amerikait tereltek szögesdrót mögé, gyakran több száz kilométerre az otthonuktól. Ansel Adams amerikai fotós egyike volt a táborok ellenzőinek – a Kongresszusi Könyvtárnak ajándékozott fotóival igyekezett felhívni a figyelmet az ártatlanul meghurcolt emberek életkörülményeire.


Az 1942. február 19-én életbe lépett 9066-os elnöki rendelet értelmében az Egyesült Államok nyugati partvidékén egy 160 kilométeres sávból kitiltottak mindenkit, aki „ellenséges felmenőkkel” rendelkezett. Ez elsősorban a japánokat jelentette.


A kitelepítettek többsége második és harmadik generációs bevándorló volt, vagyis amerikai állampolgár. Azonban, ha valakinek legalább egy japán üknagyszülője volt, már érvényes volt rá a rendelet. Úgynevezett újraelhelyezési központokba és internálótáborokba költöztették őket, de sokak szerint valójában koncentrációs táboroknak kellett volna hívni ezeket a helyeket.


A táborokat az ország legbarátságtalanabb térségeiben állították fel, mint Arizona sivatagos vidékein vagy Arkansas mocsaraiban.


A japán családok csak annyi ingóságot vihettek magukkal, amennyit elbírtak. A maradékot kénytelen voltak kapkodva, fillérekért eladni.


Amíg nem épültek fel az állandó táborok, lóversenypályákból kialakított átmeneti szállásokon helyezték el az embereket. A versenylovak sebtében kitakarított bokszaiban egész családoknak kellett elférniük.


Bár hivatalosan a Pearl Harbor elleni támadással indokolták a japánok elzárását, a nyugati parti farmerek már a háború előtt is nehezteltek a bevándorlókra, mert konkurenciát láttak bennük. Mivel az ország munkaképes férfiainak jelentős részét a frontra vezényelték, munkaerőhiány lépett fel. Sok japánnak ezért megengedték, hogy dolgozzon.


Az amerikai internálótáborokat szögesdrót és befele fordított géppuskafészkek vették körül. Ha valaki szökni próbált, azt lelőtték. A háború vége felé aztán sokat lazult a szigor, és könnyebb volt a kijárás is.


A táborokban iskolákat is felállítottak, és sok egyetemistának megengedték, hogy a tábort elhagyva bejárjanak a campusra.


A meghurcolás ellenére a japán-amerikaiak nagy része továbbra is lojális maradt az Egyesült Államokhoz, és sokan bevonultak a seregbe, amikor végül nekik is lehetőségük lett rá.


Az állam támogatta, hogy a fogvatartottak baseballozzanak – csak a Manzanar táborban több mint 100 csapat alakult. Volt olyan csapat, amelyik az állami bajnokságban is részt vehetett.


Japán internáló tábor

A japánokat fogva tartó rendeletet 1945. január 2-án oldották fel. A családok elkezdtek visszatérni a korábbi otthonaikba, ám sokan mindent elvesztettek. 1983-ban a Kongresszus kijelentette, hogy a japán-amerikaiak internálása jogtalan volt, katonailag nem volt megindokolható, és feltehetően rasszista indíttatás volt a hátterében. A túlélőknek 20 ezer dolláros kártérítést ítéltek meg.


Japán internáló tábor


Japán internáló tábor


Japán internáló tábor


Japán internáló tábor


Japán internáló tábor


Japán internáló tábor


Japán internáló tábor


Japán internáló tábor


Japán internáló tábor


Japán internáló tábor


Japán internáló tábor