Elérhetetlenné tennék a kuruc.info egyes részeit, de nem nagyon megy

-

Most a „holokamu” elnevezésű aloldal végleges hozzáférhetetlenné tételét indítványozta a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség. A II. és III. kerületi ügyészség korábbi hasonló kezdeményezését jóváhagyta a bíróság, a végzés március elején emelkedett jogerőre, az érintett oldal azonban továbbra is ugyanúgy elérhető.


A „holokamu” elnevezésű aloldal végleges hozzáférhetetlenné tételét kezdeményező ügyészségi lépésről az atv.hu közölt értesülést. Később a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-nek megerősítette, hogy az indítvány a nemzeti szocialista rendszerek bűnei nyilvános tagadásának bűntette miatt született.

Bagoly Bettina felidézte: a hírportál főoldaláról tavaly január óta érhető el az aloldal, amelyen olyan cikkeket, írásokat gyűjtöttek össze, amelyek a holokauszt megtörténtét tagadják, kétségbe vonják, jelentéktelen színben tüntetik fel, illetőleg ezt az állítást igazolni próbálják. Az ügyészség az ügyben bírói végzésre vár, de az még nem érkezett meg.

Kérdés azonban, történik-e valami, ha megérkezik.

A szóvivő maga tájékoztatott arról, hogy a II. és III. kerületi ügyészség korábban már kezdeményezte a kuruc.info honlap egy 2013 júliusában közzétett, a holokausztot tagadó megállapításokat tartalmazó cikkének végleges hozzáférhetetlenné tételét. Ebben az ügyben az eljárásra illetékes Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság a cikk és az ahhoz fűzött hozzászólások végleges hozzáférhetetlenné tételét rendelte el. A végzés március elején emelkedett jogerőre.

És ennek semmi következménye nem látszik. Az „Elbocsátó levelek, fizetési kimutatások, precíz adatkezelés – „unortodox” dokumentumok Auschwitzból” című, 2013-ban, a kuruc.infón megjelent cikk és az ahhoz tartozó hozzászólások továbbra is elérhetők a neten. Linket nem adunk, aki nem hiszi, járjon utána.