Elég erős a kapcsolata egy IKEA-szekrény összeszereléséhez?

Fotó: Valueline / Monkey Business Images Ltd

-

Ha egy-egy IKEA-s bolyongás során azt érezte, hogy nemcsak az üzletből, hanem a kapcsolatából is fejvesztve menekülne, nyugodjon meg, nincs egyedül. A lapra szerelt univerzum tényleg próbára teszi a szerelmet. Ha meg akarjuk menteni, nézzünk szembe a csavarozás sötét poklával!


Az IKEA-s gardróbszekrényem három csomagban érkezett, már ebből elképzelhető, hogy az összeszerelése nem említhető egy lapon a LACK dohányzóasztaléval. Ez sem tántorított el azonban attól, hogy egyedül szereljem össze. Aztán attól sem, hogy amikor kiderült, nem fér át az ajtón, amelyen át kellene férnie, szintén egyedül szétszereljem, majd ismét összeszereljem. Közben volt több kisebb idegösszeomlásom, de a szekrény áll, és rendeltetésszerűen tudom használni. Az agyam pedig a jelek szerint elhelyezte a megfelelő fiókban a düh, a frusztráltság, a kétségbeesés, az ön- és közveszélyes agresszió akkor legyűrhetetlennek tűnő érzését, mert ma már úgy nyitom ki az ajtót, hogy ez mind már nem jut eszembe. A csavarozás közben szerzett kisebb sérüléseim is begyógyultak azóta.

Az itt felsorolt megpróbáltatásokkal még így is kevesebb kockázatot vállaltam, mint azok, akik ezeket a műveleteket nem egyedül, hanem párban csinálják végig. Sőt tulajdonképpen már akkor kísérteni kezdik a sorsot, amikor kettesben beteszik a lábukat egy IKEA-ba. Szakemberek is felismerték ugyanis, hogy egy kiadós ikeázás és az ezzel járó barkácsolás könnyen veszélybe sodorhat egy párkapcsolatot.



Mindjárt megyünk tovább ezen a vonalon, de előtte megalapoznánk a hangulatot Ryan Reynoldsszal, akinek a HENSVIK kisággyal folytatott harcát végigkövető videója épp mostanában tett szert rendkívüli internetes népszerűségre. Teljes joggal. Külön felhívnánk a figyelmet a nemrég apává lett színész finoman elejtett megjegyzésére, miszerint az IKEA a „bassza meg” svédül.



A csavarokkal kínlódó, sörrel vigasztalódó, a használati utasításban reménytelenül elvesző és végül a totális sikertelenség után unortodox megoldásokhoz folyamodó Reynoldsban kicsit mindannyian ott vagyunk. „A legnagyobb gondom ebben a pillanatban az, hogy nem összeszerelve érkezett” – világít rá a lényegre a színész. De ha ezen a problémán át is lendülünk, lesz ugyan egy kiságyunk, de könnyen lehet, hogy ott maradunk egy kapcsolattal, amely maga is szerelésre fog szorulni. Több embert megkérdeztünk a tapasztalatairól, de a téma érzékenysége miatt álnéven idézzük azokat a bátrakat, akik fel merték idézni az ikeázáshoz és a szereléshez köthető párkapcsolati traumáikat.


A tökéletes kapcsolati térkép

Az IKEA-s fészekrakásnak rengeteg olyan buktatója van, amibe bele sem gondolunk, amikor tervekkel és reménnyel telve megtoljuk magunk előtt a forgóajtót, és vállra vetjük a kék-sárga bevásárlószatyrot.

A jó hír az, hogy ha a párok túlélik a vásárlást és a szerelést, akkor mindennél szilárdabb alapokon tudhatják a kapcsolatukat. Persze vannak azok a szerencsések, akiket képtelen megingatni a rájuk leselkedő rengeteg kihívás. Mint Orsit és Andrást, akik vitatkozás helyett inkább egy csomót röhögnek, és az összeszerelést annyira imádják, hogy a családi és baráti körből is mindenki őket hívja, ha ilyen feladattal áll szemben. „Jó, persze mi őrültek vagyunk” – szabadkozik Orsi, de aztán rávilágít egy fontosnak tűnő adalékra: egyrészt a férje kifejezetten szexinek tartja, amikor ő csavarozik, másrészt ők tényleg a kapcsolat erősítésére használják a szerelést: „Volt, hogy egy barátunknál összeszereltük a gardróbszekrényt, aztán magunkra zártuk, és a lebukásunkig csókolóztunk benne.”


Sok esetben azonban az emberek inkább veszekedésre használják a szájukat, mint csókolózásra. Az IKEA-s bútor vásárlása és összeszerelése olyan magától értetődően vált ki feszültséget, hogy a témával a párterapeuták is elkezdtek foglalkozni – már csak azért is, mert a párban való létezés milliók esetében teszi szükségessé az IKEA-s beszerzéseket. És mivel ennyire zsigerileg hat ránk a csavarozás, sosem tudhatjuk, milyen sötét árnyak kerülnek a felszínre a kapcsolatunkban.

A pácienseit IKEA-s szerelésterápiával gyógyító kaliforniai pszichológus, Ramani Durvasula vonta le azt a következtetést, hogy egy IKEA-üzlet tulajdonképpen a kapcsolati rémálmok térképe. Ha azt vesszük, hogy épp otthonteremtés céljából keressük fel a helyet, elég logikusnak tűnik, hogy cipeljük magunkkal az otthoni dolgainkat. És vagy elbírjuk, vagy nem.



Ramani Durvasula szerint az IKEA-ban lényegében bármi robbanásveszélyes lehet érzelmileg. A konyharészlegen például előjöhet a kényes téma, hogy ki főz, hogy ki végzi a házimunka nagy részét. A hálószobáknál előjöhet minden, ami szex, vagy a szex hiánya; a gyerekcuccok pedig még a legnyugodtabb párokat is kihozhatják a sodrukból, felszínre hozva minden szülői bizonytalanságot. Vagyis igazi aknamezőn lépdelünk a NJUTA papucsok és a GURLI takarók között.

Az IKEA-hoz fűződő kapcsolat sokféle lehet. Van, akinek ez a mennyország, és egy MALM ágykeretben az élet kiteljesedésének a lehetőségét látja meg, másnak egy pokoljárással ér fel a lemerülés a paplanok, illatosított gyertyák és serpenyők közé. Egy IKEA-kompatibilis párkapcsolatban ideális esetben mindkét fél az egyik oldalon áll, de persze semmi sem garantálja, hogy a szívünk választottja nem épp a miénkkel szögesen ellentétes viszonyban van a svéd lapra szerelt univerzummal.

„Szerintem az alapvető gond abból fakad, hogy két típusú ikeázós ember létezik. Az egyik a »piacteres«, a másik, aki nem tudja elképzelni azt, hogy miképp fog kinézni a HEMNES ágy a saját hálójában, és ezért végigjárja az egész áruházat. Szerencsés eset, ha mindkét fél ilyen vagy olyan; akkor van gond, amikor egyikük tobzódna a lámpák között, míg a másik leülne az összes berendezett nappaliban. Megoldás, ha megbeszélik, hogy majd találkoznak az étteremben, ahol a húsgolyó mindig ugyanolyan” – hidalja át az ellentéteket Enikő.


IKEA

A megoldás: mindenki megy a dolgára, aztán találkozó az étteremben


Semmi sem jó :-(

„Szerintem az IKEA-val az az alapvető baj, hogy a bemutatószinten még minden olyan happy, boldog párok próbálgatják a pihe-puha ágyakat, nézegetik a csinos kanapékat, aztán mire leérsz a raktár részre, és össze kell válogatnotok a dolgokat, addigra teljesen elborul mindkettőtök agya” – próbált rávilágítani valamiféle logikus magyarázatra Réka, aki azonnal kitér a férfi és a női lélek sztereotípiáira, azaz miközben a fiúk általában már rohannának egyenesen a raktárba, addig a lányok a piactéri mütyürökben találják meg az igazi boldogságot.

Ha sikerül megegyezni abban, hogy mekkora legyen a bútor, milyen legyen a színe, hová kerüljön, és még a házhoz szállítást is komolyabb sérülések nélkül megúszták a felek („Eddig nekünk még soha semmi nem fért be hosszában a kocsiba” – mondja megadóan Réka), akkor jönnek az újabb súrlódások az összeszerelésnél. Ne legyenek kétségeink: ez kőkemény hatalmi játszma, és már akkor elkezdődik, mielőtt valaki a kezébe venné a csavarhúzót. El kell dönteni ugyanis, hogy ki a főnök. Mármint nem a kapcsolatban, hanem csak a szerelésnél (ami persze úgyis leképezi a kapcsolatot), a feladatok ugyanis óhatatlanul úgy oszlanak meg, hogy az egyik fél irányít, a másik asszisztál. Természetesen a hibákért is vállalni kell a felelősséget, márpedig nehéz IKEA-s bútort úgy összeszerelni, hogy legalább egy csavar ne kerüljön rossz helyre. És bár a konstruktív kritika tényleg lehet konstruktív, senki sem szereti.


Itt van például Péter tanulságos tapasztalata: „Az összeszerelés valóban konfliktusforrás, nálunk ugyanis a barátnőm általában ragaszkodik hozzá, hogy lehetőleg mindent ő szereljen össze, vagy legalábbis ő végezze az érdemi agymunkát, míg nekem általában az maradt, hogy keressem meg ezt, vagy válasszam ki azt, meg persze a nehezebb darabok tartása, forgatása. Aztán elég sokáig kellett hallgatnom, hogy ő egyedül rakta össze a könyvespolcokat, ami határozottan frusztrált.”

Az egót különösen kegyetlenül képesek megtépázni az IKEA-s használati utasítások, amelyek a maguk egyszerűségében azt sugallják, hogy ezeknek a bútoroknak az összeállítása gyerekjáték, alaposan megtámogatva így a kezdeti önbizalmat, csakhogy nagyon sok bútordarab esetében a látszat csal, és mi hirtelen olyan helyzetbe kerülünk, hogy be kell vallanunk magunknak: nem megy. Aztán ugyanezt be kell vallanunk a csavarhúzót egyre idegesebben pörgető társunknak is. Az ebből adódó szorongással a mellkasunkban nyilván nehéz a feladatra koncentrálni, és könnyű a másikkal kiabálni.


IKEA

Nem mindegy, hogy ki szerel, és ki irányít


Mindenki másképp csinálja

Ehhez jönnek még olyan finom árnyalatok, mint az elméleti és gyakorlati beállítottság. „Nálunk még extra teher, hogy a párom nagyon elméleti ember, és egy kicsit kétbalkezes is gyakorlati dolgokban, de ahogy IKEA-s szerelésre kerül sor, valahogy mindig meg akarja nekem mutatni, hogy ez nem is igaz, ő pont olyan jól rak össze egy szekrényt, mint egy tanulmányt. Ez rendszerint persze nem sikerül, és látom, hogy csalódik, amiért már én is bánom az egészet, és nem is értem, miért dőltem be már megint az IKEA-nak, és miért nem vettünk simán egy előre összerakott polcot” – idézi fel ezeket az alattomos helyzeteket Réka, aki bevallja, hogy az első IKEA-s alkalmakat végigveszekedték, de aztán rájöttek, akkor járnak a legjobban, ha a szereléshez nyitnak egy üveg bort is, mert így sokkal könnyebben viselik a menetrendszerű csalódásokat vagy a saját bénaságukat. „Azt is feladtuk már mindketten, hogy az összeszerelt bútorokat a katalógusokban szereplőkhöz méregessük. Most már elfogadjuk, hogy a mi IKEA-s bútoraink kicsit mindig máshogy fognak kinézni.”

Extrém esetekben egy LACK dohányzóasztal összeállítása is kirobbanthat egy kiadós veszekedést, de a párkapcsolatok igazi próbái a nagyobb, drágább, bonyolultabb szerkezetek. Adott esetben itt a pokol kapuját nyithatja meg, ha az egyik elemet nem a megfelelő oldalra rögzítettük. Ebben a kategóriában verhetetlen a fél (vagy egész) falat beborító LIATORP szekrénysor, amelyet Ramani Durvasula csak Válóokként emleget. Ahány illesztés, annyiszor lehet hibázni. Ezzel a mellékhatással egyébként az IKEA is tisztában van, a cégnél csak Férjgyilkosnak nevezik azokat a bonyolult szerkezeteket, amelyek biztosan próbára teszik a családi békét.


IKEA

A pokol tornáca?


Az egyes munkafázisok között vannak olyanok, amelyek még azoknál is beindítják a feszültséggenerátort, akik egyáltalán nem keserű kényszerként tekintenek az ikeázásra. „Nálunk ez inkább afféle kirándulás, ahol mellesleg mindenki beszerez ezt-azt, ami számára fontos, és jobb kedve lesz tőle, ráadásul én az összeszerelést is inkább sportnak fogom fel, egyfajta örömforrásnak” – oszlatja el a veszekedős sztereotípiát Ottó. De azért náluk is van határa a csavarozás felett érzett boldogságnak. „Arra emlékszem, hogy az egyik bútornál 72 tiplit kellett beverni a deszkákba, jó sok kalapálással járt, de persze vitt a lendület. Akkor szólt rám a feleségem, hogy most már elég legyen, fejezzem be holnap, amikor nincs otthon. Nehéz volt abbahagyni, de beláttam, hogy nincs más megoldás” – idézi fel a kényszerű kompromisszumot, de továbbra is kitart amellett, hogy összességében a potenciális balhék forrásai, mint amilyen a sorban állás, a szerelés vagy a szín kiválasztása, eltörpülnek ahhoz képest, hogy „végre lesz valamink, amire rég szükségünk volt, szebb lesz, kicserélődik, megújul, sőt még egy mandulás tortát is eszünk közben. És mivel a lakás és annak állapota egy fontos kérdés, végeredményben a »valami-most-végleg-a-helyére-kerül« érzés járja át ezeket a túrákat.”


BILLY, az élet tükre

Vannak pszichológusok, akik nemcsak egy kapcsolat próbáját látják az IKEA-bútorok összeszerelésében, hanem magát a kapcsolatot. Sőt a Duke Egyetem professzora, Dan Ariely magát az életet is képes belelátni egy BILLY könyvespolc összeszerelésébe. A folyamat során találkozunk váratlan fordulatokkal, hibázunk, rossz helyen illesztünk össze alkatrészeket – pont úgy, mint a mindennapokban, amelyekből aztán összeáll az életünk, és az, akivé leszünk. Így lesz BILLY a személyiségünk tükre, ilyenkor ugyanis könnyen kiderül, hogy egy feszült helyzetben (és a bútorszerelés ilyen, ne tagadjuk) magunkat vagy a másikat hibáztatjuk-e, esetleg az IKEA személytelenül szakszerű összeszerelési útmutatóját. Hogy meg akarunk-e érteni egy problémát, vagy csak bűnbakot keresünk; hogy urai akarunk-e lenni a problémáknak, vagy megadjuk magunkat nekik.

Furcsa önismereti játék ez, amelyben előbb vagy utóbb kénytelenek vagyunk szembenézni önmagunkkal.


IKEA


Nem kell feltétlenül szakítani!

Egy kapcsolat sok mindent túlélhet, miért pont egy IKEA-túrát ne élne túl? Mint sok mindenhez, ehhez is érdemes tudatosan viszonyulni. Persze az IKEA-s bolyongás lehet a spontaneitás kicsúcsosodása, de ehhez megfelelően könnyű lélekkel kell belépni, amit a költözés/lakberendezés nyomasztó kötelező körei közepette nem biztos, hogy fel tudunk mutatni. Vagyis nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat, ha van egy TERVÜNK. Tudjuk, hogy mit akarunk, hogy mekkorát akarunk – és lehetőleg tudjuk azt is, hogy a velünk élő ember is pontosan ezt akarja-e. Persze – hacsak nem a szakításra hajtunk – ne a gyerekzsivaj és a bevásárlókocsikkal szlalomozó többi IKEA-ügyfél között derítsük ki, hogy mit akar a másik, mert ebben kódolva van a kudarc és egy nagy ívű veszekedés.

Nem árt a kompromisszumkészség sem. „Hiába előtte a raktári részre rákészülős IKEA-s ebéd, mire odaérünk a raktárba, rendszerint már nagyon ideges. Valami alkatrész mindig hiányzik, vagy színből nincs az, amit kinéztünk. Általában már itt alkukat kell kötni: kisebb lesz vagy más színű a polc, mint terveztük, de sebaj, most már tényleg nem állhatnak tovább dobozban a könyvek” – nézett szembe a valósággal Réka.

Egy nehéz nap után ne az IKEA-ban próbáljunk levezetni, mert csak még nehezebb lesz. És még véletlenül se siettessük a dolgokat. Szintén Réka tanácsa következik: „Amit mi minden alkalommal elrontottunk, és most már tudom, hogy kellene csinálni, ha ne adj Isten még egyszer kellene valami a IKEA-ból: ha végre felcipeltetek mindent, akkor le kell ülni, bontani egy üveg bort, és még véletlenül sem azonnal elkezdeni szerelni, bármennyire is idegesít a dobozrengeteg, és jó volna már letudni az egészet. Már maga a vásárlás, válogatás, hazacipelés is óriási stressz, kár ezt még tetézni azzal, hogy ki is bontjuk a dobozokat, és szembesülünk vele, hogy milyen csavarokat nem vettünk meg, vagy a szekrényajtót a hátunkon tartva jövünk rá az utolsó előtti ábránál, hogy nincs megfelelő fúrónk.”

Hogy a két ember közötti feszültséget ne súlyosbítsuk a sok ember közti feszültséggel, próbáljunk olyankor menni, amikor a legkevesebben vannak, és tudjuk előre, hogy mit akarunk, így akár fél óra alatt is meg lehet úszni – tanácsolja Csaba. Ne szabotáljuk a kapcsolatunkat azzal sem, hogy éhesen vágunk neki a vásárlásnak: van az a helyzet, amikor a svéd húsgolyó az egyetlen záloga annak, hogy még másnap is szóba állunk a társunkkal. És ne felejtsük el: egyes becslések szerint Európában minden tizedik ember IKEA-ágyban fogant, vagyis a kapcsolatoknak van jövője még egy szenvedélyesen végigveszekedett csavarozás után is.