Eldőlt: nem Berlin, hanem Hamburg pályázik a 2024-es olimpiára

Fotó: AFP / DAMIEN MEYER

-

A Német Olimpiai Bizottság (DOSB) elnöksége úgy döntött, hogy Hamburggal pályázik a 2024-es nyári játékok megrendezésére.


A DOSB nyolctagú vezetése hétfőn választott az északi kikötőváros és Berlin között, de ezt szombaton még a közgyűlésnek is jóvá kell hagynia. Mindkét város múlt hétvégén mutatta be terveit, Hamburgnak több létesítményt kellene megépítenie, Berlinben ugyanakkor a legtöbb helyszín már készen áll. A DOSB felkérésére elvégzett telefonos közvélemény-kutatás múlt kedden közölt eredményei szerint Hamburgban a lakosok 64, Berlinben pedig 55 százaléka támogatja az olimpiai pályázatot.

Mostanáig – a németeken kívül – Boston és Róma jelezte, hogy a 2024-es olimpiáért versenybe száll, míg Párizs, Baku, Doha és Isztambul az érdeklődését fejezte ki, akárcsak Durban, amely azonban időközben, úgy tűnik, letett a kandidálásról. Legalábbis a dél-afrikai sportminiszter két és fél hete irreálisnak nevezte a jelentkezést.

A Magyar Olimpiai Bizottság a február 6-i közgyűlésén úgy döntött, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét. Ezzel kapcsolatban Versus-rovatunkban olvashat vitát Dénes Ferenc sportközgazdász, Kovács Zoltán ÉS-főszerkesztő, Egri Viktor sportkommentátor, Gergely István kétszeres olimpiai bajnok pólós és Pogátsa Zoltán közgazdász véleményeivel.

A jelentkezési határidő szeptember 15., a házigazdáról 2017-ben, Limában dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.


Lájkolj minket a Facebookon!