Elcsalt vb-döntő, ellopott vb-ezüstérem

Fotó: MTI / Illyés Tibor

-

87 éves Tóth II. József válogatott focista, aki ugyan nem volt jelen az Évszázad mérkőzésén, 1953-ban, amikor a magyarok 6-3-ra legyőzték az angolokat a Wembley-ben, de az Aranycsapat szűk keretéhez tartozott. Ő az 1954-es világbajnokságon ezüstérmes válogatott utolsó élő játékosa.


„Nem mehettem Londonba, mert a nagynéném disszidált” – elevenítette fel a 6-3 előtt történteket Tóth II., akinek saját bevallása szerint ennél is jobban fájt, hogy nem volt tagja az 1952-es helsinki olimpián aranyérmes csapatnak.

A Bozsi becenevű volt játékos viszont szerepelt a Népstadionban az angolok ellen 7-1-re megnyert 1954-es visszavágón, amelyen egyszer ő maga is betalált. Mint mondta, inkább a többiek góljára emlékszik, nem a sajátjára. Elárulta, nem számított rá, hogy Sebes Gusztáv szövetségi kapitány a kezdőcsapatba nevezi azon a találkozón, elsősorban gyorsasága miatt szavazott neki bizalmat.

„Utaztunk és nyertünk, de rettenetesen féltem a repüléstől – idézte fel az Aranycsapattal töltött éveket az egész pályafutását Csepelen töltő Tóth II., aki 1954 decembere óta ugyanabban a csepeli lakásban él. – Több poszton is bevethető voltam, játszottam centert, összekötőt, balszélsőt, de néha bekket is”.

A legnagyobb élményének az 1954-es világbajnokságot nevezte, amelyen két meccsen is lehetőséget kapott: a csoportkörben gólt szerzett az NSZK 8-3-as legyőzésekor, illetve játszott a brazilok ellen 4-2-re megnyert negyeddöntőn, ahol lerúgták és izomszakadást szenvedett.

„Elvertük őket, mint jég a határt. Aztán a döntőben az angol bíró elcsalta a meccset. Megette a fene az egészet” – emlékezett vissza fájdalmasan a két NSZK elleni mérkőzésre, köztük a 3-2-re elvesztett döntőre, melyen egy szabályos gólt les címén érvénytelenített William Ling játékvezető.



Tóth II. Czibor Zoltánnal ápolta a legjobb viszonyt a legendás Aranycsapatból, mivel egy ideig vele együtt futballozott a Csepelben, ahol az egész pályafutását töltötte. Széles mosollyal idézte fel, hogy 1959-ben bajnok lett szeretett klubjával.

„Nagyszerű csapatunk volt. Bakó Bélával, Gondos Tiborral, vagy a legjobb barátommal, Kleibán Antallal, csak hogy néhányukat említsem. Az utolsó fordulóban a Fradival játszottunk és kaptak egy 11-est. De egyenlítettünk, ami nekünk elég volt ahhoz, hogy a kor két meghatározó csapata, az MTK és a Bp. Honvéd előtt végezzünk” – mondta Tóth II., aki esztergályosként dolgozott a Csepel Művekben.

Ma már csak „hébe-hóba” nézi a futballt. Azt ugyan tudja, hogy a magyar válogatott 44 év után ismét szerepelhet az Európa-bajnokságon, de mint mondta, nem ismeri a játékosokat.

„A világbajnoki ezüstérmemet ellopták. Legalább emlékeznék rá, hogy milyen volt” – mondta keserűen a Csepel örökös bajnoka, egyben Budapest díszpolgára, miközben büszkén mutatta ereklyéit, tablóit, régi fényképeit, a róla és a meccsekről szóló újságcikkeket. „Szülőfalumban, Merseváton pályát neveztek el rólam tavaly, de nem tudtam ott lenni az ünnepségen, mert már nem bírja a lábam. Vizesedik, de nem baj, próbajátékra már úgysem hívnak.”

Tóth II. 1953 és 1957 között 12-szer lépett pályára a válogatottban és ötször volt eredményes a címeres mezben, többek között 1955-ben, amikor 2-0-s legyőzésükkel megtört az olaszok ellen 31 éven át tartó "átok". Az élvonalban közel 300 találkozón lépett pályára. Róla és Várhidi Pálról könyv is megjelent Az Aranycsapat elfeledett legendái címmel.