Elburjánzó szakokkal magyarázza az átalakítást a kormány

Fotó: MTI/MTVA / Sóki Tamás

-

A felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár szerint kényszerűségből kellett nekik előállniuk a szakok megszüntetésével, pedig korábban felkérték már a rektori konferenciát is a saját javaslat kidolgozására.


Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Tanulás, tudás, innováció elnevezésű konferenciáján adott elő, majd pár kérdést is feltehettünk neki, de rohant tovább egy egyeztetésre. Maruzsa a konferencián érintette az elmúlt napokban tiltakozásokat, tüntetéseket kiváltó szakmegszüntetéseket is. Azt mondta: azért van szükség az átalakításra, mert a Bologna-rendszer bevezetése óta egyre több szak jött létre, viszont egyre kevesebb a felsőoktatásban tanuló hallgató.

A helyettes államtitkár szerint már 2013-ben felkérték az Országos Rektori Konferenciát, dolgozzanak ki egy javaslatot arról, hogyan lehetséges a szakok optimalizálása. A rektori konferencia ekkor 10 százalékos leépítést is vállalt – mondta Maruzsa –, majd ezek után egy olyan javaslatot adott át az államtitkárságnak, amely szerint a képzési szerkezet alapvetően jó, csak egy-két szaknál vissza kellene állítani az osztatlan képzést. Maruzsa azt mondta: a felsőoktatási államtitkárság emiatt volt kénytelen maga rendezni az ügyet, ennek az eredménye a mostani, társadalmi vita alatt álló tervezetük.

Bár úgy tűnik, hogy az államtitkárság a pszichológia képzés átalakításától és a nemzetközi tanulmányok megszüntetésétől végül eláll, a társadalmi tanulmányok alapszak például még így is megszűnne. Kérdésünkre, hogy miért nem maradhat a társadalmi tanulmányok, amelyre több száz hallgatót vesznek fel évente, Maruzsán közölte: a társadalmi tanulmányokkal két fő probléma van: az egyik, hogy az elmúlt öt évben egyre kisebb rá a kereslet, a másik, hogy párhuzamosság van a társadalomtudományi karokon, nagy az egybeesés például a szociológiával.

Az államtitkárság egy korábbi egyeztetésen azt a lehetőséget is felvetette, hogy csak a társadalmi tanulmányok maradjon meg, hiszen ez a többi társadalomtudományi alapszak egyfajta vegyítése, erről többféle mesterképzésre is továbbléphetnek a hallgatók. Ebbe azonban az érintettek nem mentek bele, ezért döntött úgy a felsőoktatási államtitkárság most, hogy akkor a társadalmi tanulmányokat szünteti meg.

A helyettes államtitkár a VS.hu-nak azt mondta: a szak megszüntetése nem fogja azt jelenti, hogy kevesebb hallgatót fognak felvenni az adott karra, hanem ugyanannyit. Az adott intézmény többi szakán bővítik a keretszámokat, így például ott, ahol volt társadalmi tanulmányok, ott több diákot vehetnek jövőre fel a szociológia, szociális munka képzésre.