Elbénázta az MSZP a zárva tartós népszavazást

-

Nem az MSZP vásárnapi nyitva tartással kapcsolatos népszavazási kérdését terjeszti a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke a Nemzeti Választási Bizottság elé, mert az ellenzéki párt idő előtt nyújtotta be kérdését – közölte az NVI.


A döntést azzal indokolták, hogy a szocialista párt még a Kúria egy másik, hasonló kérdésben hozott jogerős, elutasító határozatának nyilvánosságra hozatala előtt nyújtotta be kérdését, így azt nem vehették figyelembe. Pálffy Ilona az NVI honlapján nyilvánosságra hozott határozatai értelmében egy másik – a nyitva tartással kapcsolatos – népszavazási kezdeményezést terjeszt az NVB elé.


Ez Vajda Zoltán Együtt-es önkormányzati képviselő beadványa, aki már több „rendszerbontó” kérdést is beadott. Azok most a Kúria előtt vannak, mert a Nemzeti Választási Bizottság döntését megtámadták – ha átengedte a kérdést, azért, ha nem, akkor meg azért. Vajda mostani kérdése úgy szól, „Egyetért-e Ön azzal, hogy törvény ne korlátozza a kiskereskedelmi tevékenységet folytató üzlet nyitvatartási idejét?”