Elárverezik Csipak Péter félkész luxusvilláját

-

Már nettó 831 millióért megveheti, aki akarja, de lesz még vele gondja az új tulajdonosnak: be kell fejezni, és ki kell fizetni a z építésügyi bírságokat is, hiszen szabálytalanul, természetvédelmi területre épült. Cserébe a villa és a kilátás is impozáns.


Csipak Péter nem olyan régen még Magyarország 32. leggazdagabb embere volt, aki milliárdos villát kezdett el építeni a Hármashatár-hegyen, részben a védett erdő rovására. Ma viszont már nem megy olyan jól az üzlet, aminek legbiztosabb jele, hogy árverésre kerül az 55 százalékos készültségi fokon álló épület. A Blikk szólaltatta meg az ingatlant birtokló Cirbolya Mansion Kft. felszámolóját, aki legkevesebb nettó 831,5 millió forintot szeretne kapni a 7500 négyzetméteres telken terpeszkedő luxusvilláért.


A Blikk munkatársa be is jutott a bravúros építészeti megoldásokat felvonultató ingatlan területére, amelyen „félkész állapotában is érződik az építtető kivagyisága és nagyravágyása”. Az épület szabálytalanul épült, hiszen például a negyedik szintre nem volt engedély, a hat autóra méretezett körgarázst pedig egyenesen az erdőből hasították ki. A ház miatt büntetőeljárás is indult, amelyben természetkárosítás miatt tavaly nyáron első fokon felfüggesztett börtönre ítélték.

Ha sikerül eladni a házat, Csipak akkor sem élvezheti a bevételt, mivel az egyik kereskedelmi bank 2,7 milliárd forintos jelzálogot jegyzett be az ingatlanra, az építő cég, a Market Zrt. pedig 184 milliót követel. A vevőnek is lesz vele gondja: jelenleg is folyamatban van még az építési eljárás, a felszámoló szerint 300-400 millió forintra tehető a környezeti károk mértéke az esetleges bontási költségekkel együtt, amelyeket az új tulajdonosnak kell állnia.

Bár Csipak korábban jó viszony ápolt Rogán Antal belvárosi polgármesterrel, a miniszterelnök jelenlegi kabinetfőnökével, az V. kerületi önkormányzat csütörtökön felbontotta az érdekeltségével 2008-ban, 50 évre kötött közterület-használati szerződést. Az Immobilia Zrt. annak idején saját forrásból felújíttatta a Deák Ferenc utcának a Vörösmarty tértől a Deák Ferenc térig húzódó szakaszát, cserébe az önkormányzat átengedte a cégnek az utca mintegy 500 négyzetméteres felületét. Az utcába világhírű cégek üzleteit költöztették, létrehozva a Fashion Streetet.