Elárulta Putyin, miért nem szerepel az ellenzék az orosz sajtóban

Fotó: RIA Novosti / Astakhov Dmitry

-

Az orosz elnök Olaszországban adott interjút, azt mondta, nincs miért szégyenkeznie, az orosz-ukrán konfliktusról sem ő tehet.


„Isten úgy tervezte meg az életemet, hogy semmi miatt ne kelljen szégyenkeznem" - nyilatkozta a Corriere della Sera című olasz lapnak az orosz elnök. Vlagyimir Putyin a 2015-ös milánói expó miatt utazott Olaszországba.


Az újság főszerkesztőjének arra a kérdésére, hogy Borisz Nyemcov halála után milyen ellenzéki politikusnak lenni Oroszországban, és hogy miért nem jelennek meg az ellenzékiek a legnagyobb orosz médiumokban, Putyin csak annyit válaszolt,


azt hiszem, ha érdemben hozzászólnak majd a dolgokhoz, akkor többet kérdezik majd őket.

Az orosz-ukrán konfliktusról kijelentette, hogy Oroszország nem tehet a nyugati kapcsolatok megromlásáról. „Nem én döntöttem a gazdasági szankciókról. Mi a szankciók elszenvedői vagyunk, és ezért kellett szankciókkal reagálnunk" - tette hozzá az elnök.