Elárasztották Budapestet a bringások

-

Több tízezren vettek részt a Critical Mass utódjaként megszervezett I Bike Budapest felvonuláson.


Több tízezer kerékpáros vett részt az I Bike Budapest kerékpáros felvonuláson szombaton délután a fővárosban.

A demonstráció a Bakáts térről indult, a biciklisek átmentek az Erzsébet hídon, később az Alagúton, a Lánchídon, a Kossuth téren és a Margit hídon is.

A Magyar Kerékpáros Klub közlése szerint az I Bike Budapest felvonulás célja annak előmozdítása, hogy Budapest végleg biciklis várossá váljon. Ugyanakkor fel kívánják hívni a figyelmet arra, hogy miközben az elmúlt két évtizedben tizenegyszeresére nőtt a kerékpárosok száma a fővárosban, a közlekedésüket segítő infrastrukturális fejlesztések nem állnak ezzel arányban.



A „bringás felvonulás” résztvevőit levélben üdvözölte Gajus Scheltema, a Holland Királyság budapesti nagykövete, aki „a régió bringás fővárosának” nevezte Budapestet. A diplomata szerint Budapest egy vidám, élettel teli nagyváros, ahol a kerékpáros kultúra töretlenül fejlődik. Hangsúlyozta, hogy a kerékpár a közlekedés olcsó, egészséges és környezetbarát formája, népszerűsítésében pedig kiemelt szerepe van a Magyar Kerékpárosklubnak, amely számtalan kampányt szervez, a többi között az elmúlt évek egyik legnépszerűbbjét, a „Bringázz munkába” programot – közölte a nagykövet.

A biciklis felvonulás ideje alatt jelentős forgalomkorlátozások voltak a fővárosban, az útvonalat 450 önkéntes rendező biztosította a rendőrséggel és a BKK-val együttműködve.