El tudja képzelni a kávé és víz nélkül maradt világot?

Fotó: AFP / MARK RALSTON

-

A jövőben minden sokkal rosszabb lesz, itt egy novella róla – ezzel a felkiáltással indult el a legújabb sci-fi alműfaj, a cli-fi.


Biztos feltűnt már, hogy a science fiction évtizede van. Megint. A régi filmeket újragyártják, míg az újak jó részében mintha az Apple dizájnerei, a másik felében pedig a MythBusters díszletesei találták volna ki a jövőt.


Még mindig vannak azonban témák, amelyekhez az irodalom sokkal jobban nyúl hozzá. Egyszerűen van, amihez nem kell kép. Nincs az a katasztrófafilm, amely annyira félelmetessé teszi a nukleáris technológiát, mint A Prometheus-válság. Pedig amikor a könyv megjelent, még se a Three Mile Island-i reaktorbaleset, se a csernobili katasztrófa nem történt meg. Ugyanilyen jó eséllyel válhat majd egyszer csak valósággá Paolo Bacigalupi pár éve magyarul is megjelent A felhúzhatós lány című regénye, amelyben Thaiföldet a megemelkedett óceán ostromolja, a hagyományos energiaforrásokkal nem lehet számolni, a genetikai vagyon viszont felértékelődött.


Emlékszem, amikor még esett néha itt Kaliforniában. Néha, a hegyekben, havazott.

Bruce Sterling: The Unsafe House


Ikea-űrállomás és hullámpala slum – ennél azért több van a műfajban


Bacigalupi könyve csak egy a rendkívül divatos climate fictionnek vagy cli-finek nevezett irányzatból. Az éghajlatváltozásról és annak hatásairól készült jobb filmek (Napfény, Interstellar) inkább az űrben játszódnak, az egész világ befagyásáról szóló Holnapután pedig legfeljebb viccnek jó. A cli-fi irodalmi vonulata viszont évről évre divatba jön, jellemzően a legmelegebb nyári hónapokban. Akkor, amikor Kaliforniában új, szigorúbb víztörvényeket hoznak, és zöldre kezdik festeni a kiégett füvet.



HardSF

A tudományos eredmények irodalomba emelése nem új gondolat, maga a science fiction is úgy indult, hogy remek tudósok írtak többé-kevésbé megalapozott műveket. A tudományt később a hard SF irányzat is megkísérelte visszacsempészni az irodalomba. Olyan művek tartoznak ide, amelyekben űrhajóval való jaszkarizás helyett jól végiggondolt jelenségek vannak. A hardság persze arra is vonatkozik, hogy az érdekes társadalomtudományok helyett inkább a természettudományra fókuszáltak az írók.



Példának mindig Arthur C. Clarke-ot szokás említeni, aki egyik novellájában gyakorlatilag feltalálta a kommunikációs műholdat, mielőtt a valóságban bárki megtette volna. Az ötlet azonban már az 1920-as évek két német könyvében is megjelent, Clarke így nem is védette le a geostacionárius pályán keringő műholdat. A Wikipédia ide sorolja minden idők egyik legjobb filmjét, az Őslakót, amelynek az elején az egyetemi professzorként dolgozó főhős közli, hogy ő egy mai napig élő crô-magnoni, professzortársai pedig megpróbálják cáfolni. Vagy idetartozik Andy Weir egy mondatban összefoglalható – MacGyver a Marson ragad –, mégis lenyűgözően szórakoztató regénye, A marsi is, amelyből mostanában forgat filmet Ridley Scott.



Figyelik, hogy az időjárás már nem olyan, mint régen, ugye?

De vissza a klímához. Nyissák ki vagy bármelyik újságot, vagy egyenesen a Google Newst, és tekerjenek addig lefelé, amíg szembe nem jön az első klímával kapcsolatos hír. Lehet, hogy az lesz, amelyik szerint 2040-re aggasztóan lecsökkennek a vízkészletek, a Közel-Kelet pedig gyakorlatilag kiszárad. Lehet, hogy az, amelyik szerint a tengerek szintje ijesztő iramban emelkedik, még ha ezért nem is feltétlenül a sarki jégsapka olvadása felelős. Esetleg olvashat arról, hogy a hatodik nagy kihalási hullámba értünk, vagy hogy addig kell reggelente kávézni és banánt szeletelni a gyümölcssalátába, amíg ez a két növény létezik.


Vita természetesen van, mert az ügy nem tisztán a tudományos szférába tartozik. Annyira nem, hogy a beindulóban lévő amerikai elnökválasztási kampány egyik jelöltje sem nyilatkozott meggyőzően arról, mit gondol a globális felmelegedésről.


Kalifornia, szárazság, vízhiány

A képen egy kaliforniai tó maradéka látható, ott kézzelfogható probléma a vízhiány


Itt az idő, hogy tovább idegesítsék magukat

A Medium.com a nyár legmelegebb heteiben futó cli-fi témájú novellasorozata azokat a helyzeteket tárgyalta, amelyek ezekből a tényekből következnek. Az országok kiszáradásáról szóló ijesztő grafikonok helyett vízért sorban álló emberek beszélgetését és méltatlankodását olvashatjuk Tim Maughan novellájában. Bruce Sterling, a technológiáról, dizájnról gyakran író szerző pedig a kávéhamisítást választotta témájának. Egy olyan világban ez is más súllyal esik a latba, amelyben egy kis békebeli Nescafénak is örülni kell. (A többi írást a cli-fi címke alatt találják a Mediumon.)

Hasonló téma még ezer van, ráadásul nem is korlátozódik a szárazság által sújtott területekre. Az elsivatagosodó Hortobágy vagy a kikötővárossá váló Brüsszel pont ugyanannyira jó helyszíne tud lenni egy klímás sztorinak. Ha ilyen szemmel nézzük újra a Kevin Costner főszereplésével forgatott és hatalmasat bukó Waterworldöt, még az is jobb filmmé válik.



A Kárpátokon belül sem teljesen reménytelen az élet

Ha magyarul akar belevágni a cli-fi olvasásba, akkor kisebb a választék. Paolo Bacigalupi fentebb is emlegetett, Hugo-díjat is nyerő A felhúzhatós lány című könyve a kötelező kezdőpont. Sőt a szerzőtől egy novellaválogatás is elérhető. Sokkal régebbi, de viszonylag jól öregedő olvasmány J. G. Ballard Vízbe fúlt világa is. Csak azért nem tartozik egyértelműen a cli-fi trendbe, mert több mint húsz évvel azelőtt jelent meg, hogy bárki is belátta volna, hogy a szénhidrogének elégetésével nem teszünk túl jót a Földnek.

A filmek közül pedig az alacsony költségvetésű Sleep Dealer (az IMDB szerint itthon a félrevezető Álom-gyár néven futott) a kötelező olvasmány. Vannak benne a gonosz cégeknek eladott közművek miatt senyvedő mexikóiak, áthatolhatatlan magasra épített amerikai határfal és sci-fi megoldással végzett távmunka is.


Arra viszont készüljenek fel, hogy a cli-fi gyermekkacajjal teli, optimista műfaj. Többnyire nem örökölte meg a posztapokaliptikus science fiction művek sivatagjait, acéltüskés bőrbe öltözött embereit és egymás ellen küzdő hadurait. Az ábrázolt világ mégis ijesztő és nagyon érezhetően idegen. És még csak arra sem lehet ráfogni ezt a másságot, hogy a Marson, a HD 40307g szuperföldön – ez amúgy vacak hely, a földi gravitáció kétszerese és egy alig 197 napos év jellemzi – vagy az Endoron vagyunk. A helyszín a mi bolygónk, csak épp visszafordíthatatlanul elromlottak a dolgok. Jó szórakozást.