Ekkora pancserért csak rajongani lehet

Fotó: MTI/EPA / Facundo Arrizabalaga

-

Néha szürkébb a valóságnál, feleslegesen lekerekített, mégis hiteles a legendásan ügyetlen síugróról, Eddie, a sasról készült film. Volt-e alkoholista edzője, és tényleg ő az olimpiai eszme igaz őrzője?


Michael Edwards szeretni való lúzer, a komoly versenyzők méltóságteljes küzdelmét széttrollkodó bohóc, és az amatőr sport legszebb eszményeinek megtestesítője egy személyben. Az Eddie, a sas becenéven híressé vált síugró az 1988-as téli olimpián adta elő felejthetetlen ugrásait, amelyek pontosan azért váltak legendássá, mert cseppet sem voltak méltóak az olimpiai színvonalhoz.


Edwards csont nélkül utolsó lett a 70 és a 90 méteres sáncon is, mégis az olimpia egyik legnagyobb sztárja lett. A mai napig is egyetlen brit olimpiai síugró története viszont jóval több két – profi mércével mérve – bűnrossz ugrásnál: az élete filmre kívánkozik, és ez a film el is készült a marketinghez már korántsem tehetségtelen sportolóról.



A filmbeli Eddie-figura erősen karikírozott, éppen csak nem ütődött, aki minden lehetséges módon blamálja magát, miközben látszólag nincs is tisztában a saját ügyefogyottságával. Azért néha kitör belőle egy-egy önérzetes megjegyzés, amiből kiderül, hogy érzi ő a korlátait, csak nem nagyon akar tudomást venni róluk.

Edwards valóban nem érte el az olimpiai nívót, de korántsem volt annyira reménytelen eset: már az 1984-es szarajevói olimpiára is majdnem kvalifikálta magát alpesi síben, ám miután ez nem sikerült, a nagyobb esély megragadása kedvéért síugrásra váltott. A filmből ez kimarad, az 1988-as calgaryi olimpia előtti időszaktól indul a történet. Nyilván egy játékfilmben más szabályok működnek, mint egy dokuban, mégis zavaró, hogy Edwards életének egy-két meghökkentő epizódját ejtették a lekerekített, kipolírozott, sablonossá tett történetért cserébe.


Hugh Jackman, Eddie és Taron Egerton


Eddie a filmen rátalál egy alkoholista edzőre (Hugh Jackman), akit eleinte lelomboz a tanítványa tehetségtelensége. A lelkesedését viszont idővel átveszi, felismervén, hogy most kiköszörülheti a saját sportolói pályáján esett csorbát. Eddie így jut el Calgaryba, ahová később utánamegy Jackman is – immár pia nélkül –, végül találkozik saját korábbi mesterével, aki gratulál neki, elismeri, hogy tévedett vele kapcsolatban. Végül még át is öleli Jackmant a mester (Christopher Walken, akinek bánatunkra kétszer két mondat jut csupán).


Ez hát a film igényeire szabott dramaturgia, de igazságtalan lenne elvitatni a mozi érdemeit. Bár a túlzásba vitt gegek néha fárasztóak, Edwards tényleg elég kétbalkezes volt: Calgaryban egyszer elindult az őt táblákkal váró rajongók felé, és szépen felkenődött a forgóajtóra. Vannak a filmben jobbfajta poénok is, például egy finom beszólás a sportújságírói humornak, vagy egy önironikus kikacsintás, amikor Jackman a jamaicai bobosokról szóló hír közepén kikapcsolja a rádiót. (Sean Macaulay forgatókönyvíró elismerte, hogy nagy hatással volt rá az outsider bobosok történetéről készült film.) Ám mindezeknél lényegesebb az olimpiai hangulat, és a főhős személyiségének ügyes megragadása.


Az igazi Eddie


Calgaryban a közönség rajongott Edwardsért, a sajtó azonnal felkapta a sztoriját, ő pedig olyan beszólásokkal játszott a kezük alá, mint a „hol van az megírva, hogy csak győztesek szerepelhetnek az olimpián?” A versenyzőtársak közül viszont sokan fanyalogtak, eleve bántotta őket, hogy öt-hatéves koruktól komolyan készültek, erre a nemes versenyükbe belekotnyeleskedik egy amatőr, aki ráadásul népszerűbb lesz mindannyiuknál.


Mindez, és az olimpia hangulata „teljesen valósághű”, mondta a vetítés után a VS-nek Tóth Attila, aki Engi Klárival jégtáncban szerepelt az 1988-as játékokon. Ehhez képest Edwards még kicsit szigorúnak is tűnik: neki tetszett a film, de ahogy a BBC-nek megjegyezte, a történetnek csak öt százaléka felel meg a valóságnak.


Az igazi ugrás


Kár, mert a filmből kimaradt valós történések vannak annyira érdekesek, mint az alkoholista edző fiktív figurája. Edwards az Egyesült Államokba ment síugróleckéket venni (a filmben Németországba), ahol John Viscome és Chuck Berghorn foglalkozott vele. Egyikük sem ivott, viszont Berghornnak jóval nagyobb lába volt, mint Edwardsnak, így az ifjú britnek hat pár zoknit kellett felhúznia, amikor kölcsönkapta az edzője felszerelését.

Berghorn úgy érezte, nem sokat tudott tanítani az akkor már 24 éves Edwardsnak, aki túl későn vágott bele a sportágba. Mi több, 82 kilót nyomott, azaz kilenc kilóval nehezebb volt még a második legkönnyebb olimpiai síugrónál is. Rövidlátó volt, márpedig a vastag szemüvege gyorsan bepárásodott a sánc tetején, így elég keveset látott az ugrásokból.

A figurájára jellemző módon már 1988-ban meséket kezdtek költeni köré. Elterjedt, hogy fél a magasságtól, noha az olimpia előtt „napi hatvan ugrást végeztem, nem csinál ilyet, aki fél”. De a legjobb, hogy az edzések mellett kőművesként dolgozott, abból fedezte a költségeit, viszont annyira spórolnia kellett, hogy egy ideig napi egy fontért egy elmegyógyintézetben lakott. Itt kapta kézhez a Nemzetközi Olimpiai Bizottság levelét, hogy indulási jogot nyert a calgaryi játékokon.



Többek közt ezeket a történeteket dobták a film kedvéért, amely a kimaradt ziccerek ellenére alapvetően jól adja vissza az Edwards-jelenséget, és jó eséllyel pályázik egy állandó helyre a karácsonyi tv-műsorban, a Reszkessetek betörők! után. Pozitív, hogy az olimpiát nem kizárólag tündérmesének ábrázolja (vannak riválisok, áskálódók, cinikusok a terepen). Annak viszont van némi iróniája, hogy az Eddie-film mindenek előtt az olimpiai eszmét, az amatőrök hősies erőfeszítéseit, és a sport önmagáért való művelését ünnepli, miközben Calgary után a NOB változtatott a síugrás kvalifikációjának szabályain, nehogy még egyszer a sáncok közelébe kerüljön egy hasonlóan két ballábas műkedvelő.


Az új rendszert azóta is Eddie-szabálynak nevezik. A névadó maga később három olimpiának is nekivágott, de egyikre sem tudta kvalifikálni magát. 2010-ben aztán ott lehetett Vancouverben - a láng egyik hordozójaként.


KÖVESD A VS SPORTROVATÁT A FACEBOOKON IS!