Ejtik a vesztegetés vádját a Telekom macedóniai leánya ellen

-

Fellélegezhet a Magyar Telekom, miután lezárult a társasággal szemben a macedóniai leányvállalat vesztegetési ügyében indított eljárás – értesült a VS.hu a Transparency International-től. Ugyanakkor továbbra is folyamatban van egy, a pénzmosás gyanúja miatt indított eljárás.


Publikálta a folyamatban lévő nagy nemzetközi vesztegetési ügyekről szóló legfrissebb jelentését az OECD, amelynek néhány pontja a Magyar Telekom majdnem tíz éve húzódó balkáni vesztegetési ügyeiről szól. A vizsgálatok a társaság 2005-ös és 2006-os macedóniai szerződéseivel kapcsolatban indultak, mivel azok a gyanú szerint különböző kormányhivatalnokok megvesztegetését szolgálták. A feltételezések szerint a Magyar Telekom így próbálta növelni piaci részesedését, vagy távol tartani a versenytársakat. A társaság végig tagadta az ellene megfogalmazott vádakat.


Most az derült ki, hogy a vesztegetés vádja elévült, így az erre irányuló vizsgálatok lezárultak. A vizsgálatokat az amerikai hatóságok információi alapján a görög hatóságok kezdeményezték 2010-ben, mivel a gyanú szerinti vesztegetésben görög cégek voltak a közvetítők. A pénzmosás gyanúja azonban még nem évült el, ezt továbbra is vizsgálják.