Egyszerre két adót is csökkent a kormány

Fotó: MTI/MTVA / Beliczay László

-

Jövőre 16-ról 15 százalékra csökkenhet az szja-kulcs és 27 százalékról 5 százalékra mérséklődhet a sertés tőkehús áfája – jelentette be Varga Mihály azt követően, hogy tájékoztatta a Fidesz-KDNP frakció elnökségét a jövő évi költségvetés tervezéséről.


Varga Mihály kifejtette: a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt javasolja a kormánynak, hogy a személyi jövedelemadó kulcsa 2016-ban 16-ról 15 százalékra csökkenjen, ezzel 120 milliárd forint plusz jövedelem maradhat az érintett 4 millió embernél. Ezzel párhuzamosan csökkentenék a sertéshúsnál a tőkehús áfáját is 27-ről 5 százalékra (ez 25 milliárd forintot jelent), és amit eddig is tudni lehetett: emelnék a kétgyermekes családok adókedvezményét (amivel 15 milliárd forint plusz jut a családokhoz).

Csökken a bankadó is, Varga szerint ugyanis maradéktalanul betartják az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal és az Erstével kötött megállapodást. A kormány azt vállalta – idézte fel –, hogy a hitelezési aktivitás növeléséért csökkenteni fogja a bankadó mértékét: 2016-ban a mérlegfőösszeg 0,53 százalékáról 0,31 százalékára csökkenhet. Más ágazati különadóknál nem terveznek változást – fűzte hozzá.

Kérdésre azt is közölte, hogy a társasági adó kulcsának módosítására nem tesznek javaslatot, ami azért meglepetés, mert az előzetes várakozások inkább ennek az adónemnek a mérséklésére vonatkoztak.


A Fidesz azt szeretné, hogy a 2016-os büdzsé az adócsökkentés költségvetése legyen

– mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. A politikus közölte: a kormány szerdán tárgyalja a 2016-os költségvetés tervezetét és a hozzá kapcsolódó adójogszabályokat.

A frakcióvezető hangsúlyozta: az elmúlt öt év bebizonyította, hogy Magyarország 2010-ben kezdett reformjai működnek, hogy a polgári kabinet az adócsökkentés kormánya, és „szeretnénk, ha az maradna a jövőben is”.

Hogy az adócsökkentés kinek, mit jelent, azt Rogán a következőképpen számszerűsítette: egy két átlagkeresővel rendelkező, gyermektelen családnál havi 4700, éves szinten pedig ennek megfelelően 56 ezer forinttal több marad, míg egy olyan családnál, ahol két minimálbéres kereső van, és két gyermeket nevelnek, havi 7100 forinttal (évi 85 ezerrel) több marad. Egy két átlagkeresős, kétgyermekes családnál havonta 9000-9500 forinttal marad több jövedelem.


2 százalékos hiánycél 2016-ban

Varga Mihály a költségvetés tervezésének főbb számait is ismertette: 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel, 1,8 és 2 százalék körüli inflációval, és körülbelül 2 százalékos államháztartási hiánnyal számolnak. Magát a költségvetési előterjesztést május 13-ig nyújtják be a parlamentnek.


Ellenzéki reakciók

Az ellenzéki pártok közül a Párbeszéd Magyarország (PM) szerint a 2016-ra tervezett költségvetés tovább növeli az egyenlőtlenséget. Tordai Bence szóvivő úgy fogalmazott, a változtatások önmagukban jelentéktelenek, de jól szemléltetik, hogy mit gondol a Fidesz az ideális társadalomról: az egykulcsos szja egyszázalékos csökkentésével minél többet keres valaki, annál jobban jár majd. A PM viszont úgy gondolja a 2016-os büdzsének az „alapjövedelem költségvetésének” kellene lennie, ezért benyújtanak egy erről szóló módosító csomagot.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint a társadalom azt várja el a 2016-os költségvetéstől, hogy több pénz legyen az egészségügyre, a szociális ellátásokra, az oktatásra és több pénze legyen az önkormányzatoknak. Tóbiás József azt mondta, ez az a négy terület, amelyek segítségével mérsékelni lehet a Fidesz-kormány által okozott társadalmi egyenlőtlenségeket. Megerősítette pártja korábbi álláspontját: igazságtalannak tartják az egykulcsos adórendszert, amely korlátozza Magyarország gazdasági növekedését. Mint mondta, az emberek hiába kapnak több fizetést, ha többet költenek, mert a kormány növeli a fogyasztási adókat. A sertésáfa csökkentésével kapcsolatban azt mondta: „Ne álljon meg a kormány, legyen bátrabb!” Azt javasolta, az alapvető élelmiszerek áfáját csökkentse 27 százalékról 5 százalékra.

A Jobbik az iparba, a mezőgazdaságba, a turizmusba és a vendéglátásba összpontosítaná adókedvezményeket – mondta Volner János. A párt alelnöke üdvözölte a sertéshús áfájának csökkentését, de bírálta, hogy a kormány az „adócsökkentés kormányának” nevezi magát, miközben „egzotikus adónemeket” vetettek ki, és az unió legmagasabb áfáját állították be. A jobbikos politikus szerint a kormány „leértékeli az emberek munkáját” és olcsó munkaerővel próbál versenyképességet teremteni, miközben más országokban a jól képzett munkaerőre alapoznak.

Az LMP szerint a kabinet jövő évi költségvetési tervezete a minimál- és az átlagbért keresők helyzetén nem javítana érdemben, a bejelentett adócsökkentéssel a jómódúak, a gazdagok járnak jobban. Heltai László szerint az szja egy százalékpontos csökkentése egy minimálbéres számára – aki mintegy húszezer forinttal keres kevesebbet a létminimumnál – havi ezer forintos többletet jelent, míg egy egymillió forintot kereső államtitkár tízezer forintos plusszal számolhat. Az LMP szerint a gabona- és tejtermékek vagy a zöldség és gyümölcs forgalmi adóját is csökkenteni kellene, és drasztikus lépéseket sürgetett annak érdekében is, hogy „visszaszedjék a saját holdudvarhoz elfolyatott pénzeket”. Felhívta a figyelmet arra, hogy míg játékadóból korábban 30-40 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, idén 6,5 milliárd forint várható, vagyis „Andy Vajna és más kaszinótulajdonosok viszik haza azt a pénzt, amit a kórházak adósságának kifizetésére vagy a dolgozó emberek helyzetének javítására lehetne költeni” – fogalmazott Heltai.