Egyre többet dolgozunk egy lakásért

Fotó: Getty Images / Mary Turner

-

Tavaly 7,6 évnyi átlagbért kellett költeni Magyarországon egy 70 négyzetméteres lakás megvételére. Ez idén bizonyosan emelkedni fog.


Nem javul a magyarok esélye a lakáshoz jutáshoz – derül ki a Deloitte ingatlanindexéből. A felmérés szerint az átlagfizetést és a átlagos lakásárakat figyelembe véve egy 70 négyzetméter alapterületű lakás megvásárlására 7,6 évnyi átlagbért kellett megspórolni 2015-ben. Ez nagyjából megfelel a régiós átlagnak, viszont Németországban elég 3,3 évig félrerakni a havi átlagbért egy lakás megvételéhez.

Az elmúlt évek adatait vizsgálva az arány nem változott érdemben. A legrosszabb 2014-ben volt a helyzet, akkor 7,8 év átlagbére kellett a lakáshoz, de a legjobb évben – 2013-ban – is 7,4 év bérét kellett volna produkálni a vásárláshoz. Érdekes lesz az idei évre vonatkozó index, hiszen a lakásárak jelentősen meglódultak, részben annak következtében, hogy az új lakások áfakulcsa 2015 végén 27-ről öt százalékra csökkent, és a kormány kibővítette a családi otthonteremtési kedvezményt. Mivel hasonló ütemben bizonyosan nem nőnek az átlagbérek, akár jelentős romlást is mutathat a jövő évi index.

Más mutatók sem festenek pozitív képet a hazai ingatlanpiacról. Magyarország ugyanis az utolsó előtti az ezer lakosra jutó átadott lakóingatlanok számában: ezer lakosra 448 ingatlan jut. Az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a tavaly megindult áremelkedés dacára ezer euró alatt maradt. Ez nagyjából megfelel a lengyelországi viszonyoknak, ám Csehországban 1900 euró felett van az új lakások átlagos négyzetméterára, a németországi árakkal egy szinten.

A számok azt mutatják: bár Magyarországon az európai átlaghoz mérve egészen alacsonyak az ingatlanárak, a kedvezőtlen jövedelmi viszonyok miatt a magyaroknak mégis nehezen elérhető egy lakás.