Egyre többet adózunk

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

-

92 milliárddal több jövedelemadót és 57,9 milliárddal több társadalombiztosítási-hozzájárulást fizettünk az év első három hónapjában - derül ki a KSH jelentéséből. A kormányzati szektor így tudta - ha csak minimálisan is -, de pozitívan zárni az első negyedévet.


A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint a kormányzati szektor egyenlege 2016 I. negyedévében 11,0 milliárd forintos többletet mutatott, ez a GDP 0,1 százaléka. Az összeg nem tűnik nagynak, de a tavalyi első három hónaphoz képest erős a javulás, akkor 290 milliárd közeli mínusszal fordult rá a költségvetés a következő negyedévre.

A javulás alapvető oka, hogy a lakosság és a vállalkozások jelentősen több adót fizettek be a büdzsébe, mint korábban. A bevételek 3,1 százalékkal, 112,1 milliárd forinttal növekedtek összesen. A polgárok 92,0 milliárddal - 18,0 százalékkal - több jövedelemadót fizettek, de jelentősen, 5,4 százalékkal (57,9 milliárddal) emelkedtek a tb-hozzájárulások. A kormányzati szektor összbevétele 3701,7 milliárd, kiadása 3690,6 milliárd forint volt.




A bevételek növekedése mellett a kiadások is csökkentek. A korábban publikált, nagyon kedvezőtlen GDP-adat - mindössze 0.5 százalékkal bővült egy év alatt a gazdaság - már jelezte, hogy az uniós források fűtik a magyar gazdaságot, időszakos elapadásuk majdnem recessziót idézett elő. Ez az euró-apály a költségvetésen is látszik: a kiadások 189,4 milliárd forinttal (4,9 százalékkal) csökkentek, mivel a büdzsének nem kellett a pályázatokat előfinanszíroznia.

A számok azt mutatják, hogy a plusz bevétel és az EU-források miatti megtakarítás együttesen adta ki a pozitív szaldót - a kormányzati gazdálkodás nem volt hatékonyabb a tavalyinál.