Egyre szorul a hurok a volt brazil elnök körül

Fotó: ESTADAO CONTEUDO / DIDA SAMPAIO

-

Egy másik brazíliai szövetségi bíró is törvényszéki határozatot adott ki Luiz Inácio Lula da Silva korábbi brazil elnök államfői kabinetvezetővé történt kinevezésének felfüggesztéséről.


Korábban Itagiba Catta Preta Neto, Brazíliaváros szövetségi bírója adott ki hasonló határozatot a kinevezés felfüggesztéséről, azzal indokolva lépését, hogy Lula da Silva miniszteri megbízása akadályozza „az igazságszolgáltatás szabad gyakorlását”.


Ugyanazon a napon Regina Coele Formisano, Rio de Janeiro szövetségi bírója is erre a lépésre szánta el magát, miután elfogadott egy erre vonatkozó ügyvédi beadványt. Coele Formisano azzal indokolta döntését, hogy a volt elnök ellen büntetőjogi eljárás folyik a Petrobras állami olajcég korrupciós botrányában ellene felhozott vádak ügyében.

A bíró szerint a mostani kinevezés csupán arra szolgál, hogy Lula kibújhasson a felelősségre vonás alól, hiszen ez a miniszteri rangú tisztség egyfajta jogi védelmet nyújt számára. A bíró arra utalt ezzel, hogy a dél-amerikai országban kizárólag a legfelsőbb bíróság engedélyezheti a kormány és a parlament tagjai elleni ügyészségi nyomozásokat, letartóztatásokat és bírósági eljárásokat.
A két szövetségi bíró döntése azonban egyelőre nem végrehajtható, mivel mindkét város szövetségi bíróságának testületileg kell állást foglalnia a felfüggesztés ügyében. Arról nem is beszélve, hogy az Itagiba Catta Preta Neto által kiadott döntés ellen a brazil államügyészség fellebbezést nyújt be, és vélhetően ezt teszi a másik bírói határozattal szemben is.

A Petrobras-botrány miatt hónapok óta súlyos belpolitikai válsággal küzdő Brazíliában Lulát március 4-én őrizetbe vették és kihallgatták. A rendőrség szerint bizonyítékok vannak arra, hogy bűncselekményekkel segítették finanszírozni Lula pártja, a baloldali Brazil Munkáspárt (PTB) kampányait és kiadásait. A volt elnököt emellett azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési ügyletekből húzott hasznot a részben állami tulajdonban lévő Petrobras olajipari óriásvállalat közvetítésével, és luxusingatlanokra is szert tett.

Az országban rendkívüli felháborodást váltottak ki azok az információk, amelyek szerint Rousseff elnök annak idején tudott a Petrobras „viselt dolgairól”, csak szemet hunyt felettük. A parlament a társadalmi elégedetlenségen felbátorodva most annak a lehetőségét vizsgálja, vannak-e olyan jogi érvek, amelyek alapján megindítható az államfő leváltásához vezető hosszadalmas procedúra.