Egymilliárd forintot kapnak az óvodakonyhák

Fotó: AFP / JOHN MACDOUGALL

-

Most, hogy már kötelező hároméves kor felett az óvoda, pénzt is ad a kormány a fejlesztésekre.


A nemzetgazdasági miniszter újabb egymilliárd forint támogatás odaítéléséről döntött a gyermekétkeztetés technikai feltételeinek javítására kiírt pályázaton, ennek köszönhetően további 42 óvoda konyhája újulhat meg. Ezzel együtt az idén 4,27 milliárd forint költségvetési forrást nyerhettek el pályázatokon az önkormányzatok – mondta Berczik Ábel, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára az MTI-nek.

A mostani döntéssel olyan önkormányzatoknál kezdődhet meg a konyhafejlesztés, amelyek eddig forráshiány miatt nem részesülhettek támogatásban. Azon túl, hogy az idén 71,7 milliárd forinttal támogatja az önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak ellátását, további forrásokat biztosít az ehhez szükséges infrastruktúra megteremtésére is – mondta a helyettes államtitkár.

A tavaly kezdődött programsorozat célja, hogy a hároméves kortól kötelező óvodáztatáshoz kapcsolódóan minél több önkormányzati főzőkonyha és gyermekétkező feleljen meg a jogszabályokban előírt élelmiszer-biztonsági és higiéniai követelményeknek. A pályázat keretében infrastruktúra-fejlesztésre is lehetőség nyílik, amelynél az energiahatékonyság mellett a környezetvédelmi szempontok is kiemelt szerepet kapnak.