Egymilliárd forint értékben trükköztek a sertéshús áfájával

-

Öt embert vettek őrizetbe a NAV nyomozását követően. A banda monori vágóhídjának tevékenységét is felfüggesztették.


Egymilliárd forintot meghaladó összegű költségvetési csalás gyanúja miatt öt embert őrizetbe vettek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) győri pénzügyi nyomozói. A bűnszövetség a sertéshús áfájával trükközött, monori vágóhídjuk tevékenységét felfüggesztették – tájékoztatta a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-t. Fenyvesi Lili közölte: a pénzügyi nyomozók március 23-án a fővárosban és hét megyében, több mint harminc helyszínen tartottak házkutatásokat, lefoglalásokat és tanúkihallgatásokat. Költségvetési csalás miatt hét embert még aznap gyanúsítottként hallgattak ki.

A gyanú szerint a csalás eleinte úgy zajlott, hogy a bűnszövetség az irányítása alatt álló cégláncolat segítségével Szlovákiából, Lengyelországból, Csehországból és Hollandiából nettó áron szerzett be élő sertést. A könyvelésekben azonban ezek már belföldi beszerzésként szerepeltek. Az állatokat magyarországi vágóhidakon feldolgozták és bruttó áron eladták, az értékesítés után fizetendő áfát pedig visszaigényelték.

Amikor az élő sertés után fizetendő áfakulcs öt százalékra csökkent, az elkövetők módszert váltottak: mivel a feldolgozott tőkehús áfája nem csökkent, lepapírozták, mintha a külföldről származó élő sertést az irányításuk alatt lévő egyik cég vette volna meg és dolgozta volna fel egy hazai vágóhídon. Ezáltal a feldolgozott húst már magasabb áfával értékesíthették tovább, szintén az irányításuk alatt álló gazdasági társaságoknak.

A láncolatba beiktatott húsfeldolgozó cég az értékesítés után fizetendő adót nem fizette be az államkasszába.

A bűnszövetség monori vágóhídján a NAV mellett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai is ellenőriztek, és áldatlan állapotokat találtak. A higiéniai és munkakörülmények nem voltak megfelelőek, az áruk eredetét pedig nem tudták igazolni. A több mint 4 tonnányi, eredetigazolás nélküli húst a Nébih megsemmisíttette, a vágóhíd tevékenységét pedig felfüggesztette.

Az egymilliárd forintot meghaladó kár megtérülése érdekében a pénzügyi nyomozók bankszámlákat és ingatlanokat zároltak, valamint készpénzt és nagy értékű járműveket foglaltak le.