Egymilliárd eurót költ startupokra a Siemens

-

Az éves magyar GDP nagyjából egy százalékát, több mint 300 milliárd forintnyi eurót kíván elkölteni a következő öt év során startupokra a német Siemens. Így szeretnének új, friss elképzelésekhez és technológiákhoz jutni. A hangsúlyt a mesterséges intelligenciára és a decentralizált villamosításra helyezik.


A Siemens lépése annyira nem meglepő, hogy tulajdonképpen már eddig is foglalkoztak startupokkal. Ezúttal csak kvázi intézményesített keretek közé állítják a támogatásokat. Hiszen például a nemrég a Nemzetgazdasági Minisztérium által a hónap startup vállalkozásának választott kecskeméti Magnus Aircraft Zrt-vel egy 2020-ig szóló megállapodást kötöttek arról, hogy összehangolják a fejlesztéseiket azért, hogy egy kétüléses elektromos kisgépet alkossanak.

Az ehhez hasonló együttműködéseket hozzák egy kalap alá októbertől a “next47” név alatt. Ebben a külön szervezeti egységben szeretnék összegyűjteni a formabontó elképzeléseket azért, hogy felgyorsítsák a technológiai fejlesztéseiket. A név egyébként nem egy nagy titok: a Siemens 1847-es alapítására utal. A terv az, hogy a mammutvállalat méreteiből adódó lassú és bürokratikus fejlesztési folyamatot felgyorsítsák, méghozzá külső startupok segítségével. Őket ugyanis nem köti a nagyvállalati világ, frissek, bátrak, függetlenek. Ehhez teszi oda a Siemens a globális ügyfélkörét, a pénzügyi hátteret és azt a néhány évnyi tapasztalatát. Erre biztosítanak egymilliárd eurónyi tőkét.

Bár a Siemenstől ma már idegen a startup-féle lazaság, annak idején a céget is egy berlini hátsó udvarban hozták létre. Most ezt a szellemet igyekeznek megidézni újra. A next47 Berkley-ben, Sanghajban és Münchenben tart majd fenn irodákat, így akarják lefedni a világ minden térségét. Az új egység a startupok tevékenységeire épül majd, elérhető lesz az alkalmazottak, a cégalapítók, a startupok és a néhány éve működő cégek számára is, amennyiben elképzeléseik passzolnak a Siemens céljaihoz.

Az első komolyabb projekt a légiközlekedés villamosítása. Idén áprilisban állapodtak meg az Airbus-szal arról, hogy 2020-ig bemutatnak legalább egy hibrid megoldást a középméretű utasszállítók számára. A repülők “áramosítása” után jön a mesterséges intelligencia, az önrepülő gépek. Meg foglalkoznak olyan kevésbé szexinek tűnő dolgokkal is, mint például a blokklánc alkalmazások. Ezek egyébként az ipar és energiakereskedelem számára teszik biztonságosabbá az adatátvitelt.

A Siemens egyébként már lassan húsz éve dolgozik startupokkal. Eddig összesen 800 millió eurót fektettek 180 induló vállalkozásba. Évente nagyjából 1000 startuppal állnak kapcsolatban és 20 olyan vállalkozást indít, amelyek ilyen együttműködésekre épülnek. Sőt, a Siemens maga is alapított már több mint egy tucat startupot.