Egyiptom is beszállt a bombázásba

Fotó: AFP / HO

-

Az egyiptomi hadsereg megtorló légicsapást hajtott végre szombaton a Sínai-félsziget északi részén, válaszul arra, hogy előző nap az Iszlám Állam szervezetének fegyveresei egy ellenőrző pontnál megöltek 12 egyiptomi katonát.


A hadsereg közleményében tudatta, hogy a légierő hajnalban előbb felderítő repülést végzett a célpontok azonosítására, majd összpontosított támadást hajtott végre az előző napi terrortámadás elkövetőire. A légicsapásban több dzsihadista is meghalt – írták.

Pénteken feltételezhetően az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei vagy velük rokonszenvező szélsőségesek Bír-el-Abd városától mintegy 40 kilométerre (a terület székhelyétől, el-Arístól nyugatra) rajtaütöttek egy ellenőrző ponton, egy olyan területen, ahol eddig nem nagyon voltak támadások.

A Sínai-félsziget az iszlamista fegyveresek búvóhelye, rendszeresen rajtaütnek a biztonsági erők egységein azóta, hogy az egyiptomi hadsereg puccsal elmozdította tisztségéből az iszlamista Mohamed Murszi elnököt. Az államfő az ország legnagyobb mérsékelt iszlamista szervezetéhez, a Muzulmán Testvériséghez tartozott. A Sínai-félsziget lázadó erői azóta hűséget esküdtek az Iszlám Államnak.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi, az ország elnöke az iszlamista szélsőségesek erősödését az ország létét fenyegető veszélynek tartja.