Egyenlő Bánásmód Hatóság: nem diszkriminatív a Fradi vénaszkennere

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

-

A hatóság szerint beléptetésnél nem éri hátrányos megkülönböztetés a csapat szurkolóit, mert szemben a vendégszurkolókkal, a Fradinak kell gondoskodnia a saját drukkerei cselekményeiért.


A klub szerdán hivatalos honlapján közölte, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság elutasította az FTC-vel szemben álló egyik csoport hatósághoz intézett panaszát. A határozat szerint a hatóság megállapította, a Fradi-szurkolók mint csoport nem tartozik az erre vonatkozó törvény által védett csoportok közé. Kimondta azt is, hogy a szabályozás szerint a labdarúgó sportszervezet és szurkolói között speciális kapcsolat áll fenn, a sportszervezet a saját szurkolói által elkövetett cselekményekért maga tartozik fokozott felelősséggel, ami akár pontlevonás is lehet. A csapatoknak tehát érdekükben áll, hogy szurkolóikat rávegyék a szabályok betartására.


A közlemény szerint a sportág szabályai megkülönböztetik és eltérően szabályozzák a hazai és a vendégszurkolók státuszát. A mérkőzések rendező klubjának gondoskodnia kell a szurkolótáborok fizikai elkülönítéséről is. Fentiek miatt a hazai szurkolók nincsenek összehasonlítható helyzetben a vendégszurkolókkal, tehát a diszkrimináció a beléptetés tekintetében nem vetődhet fel.

Az FTC közleménye szerint ugyanígy nem diszkriminatív hogy a kiemelt szolgáltatást nyújtó, magasabb árfekvésű szektorok más szabályokat alkalmaznak, hiszen a jegyek előre tudottan eleve meghatározott szektorra szólnak. A saját nézők számára fenntartott (nem VIP) szektorok esetében a klub egyébként mindenkire nézve azonos szabályokat alkalmaz.

A Ferencváros több szurkolói csoportja másfél éve bojkottálja a csapat mérkőzéseit, elsősorban a tenyérlenyomatos beléptető rendszer miatt. Az FTC kedden jelentette be, hogy eredménytelenül zárult a klub és szurkolóinak tárgyalása. A labdarúgócsapat vezetői többek között felajánlották a szurkolói csoportoknak, hogy ha „a következő két bajnoki szezonban nem történik botrány, nem tapasztalható elfogadhatatlan viselkedéssorozat a lelátón, a stadionban és annak környékén, akkor a 2018/19-es bajnokságtól a klub megszünteti a kötelező szkennelést, opcionálissá teszi a vénalenyomat megadásához kötött beléptetést”.