Egyelőre csőd a dohai olajcsúcs

Fotó: AFP / KARIM JAAFAR

-

Nem született megállapodás a kőolaj-kitermelő országok vasárnap Dohában tartott találkozóján a termelés befagyasztásáról - közölte a nigériai és az ecuadori olajipari miniszter.


Reuters értesülései szerint a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéhez (OPEC) tartozó országok közölték OPEC-en kívüli tárgyalópartnereikkel, köztük Oroszországgal, hogy előbb a szervezeten belül kell dűlőre jutniuk a termelés korlátozásáról, lehetőleg júniusig, a szokásos félévenkénti bécsi miniszteri tanácskozásukig, és majd ezután tudnak más olajkitermelő országokat felkérni arra, hogy csatlakozzanak az egyezséghez.

A dohai tanácskozás eleve rosszul indult, a miniszterek többórás késéssel ültek össze, miután Szaúd-Arábia az utolsó pillanatban azzal a követeléssel állt elő, hogy egy esetleges megállapodás az összes OPEC-tagállamra, így Iránra is vonatkozzon. Irán viszont egyelőre nem hajlandó korlátozni olajkitermelését.

A gond az, hogy olyan javaslatot kell összehozni, ami nem tartalmazza Iránt, boldoggá teszi a szaúdiakat és nem szomorítja el Oroszországot - mondta egy elemző a Reutersnek.