„Egyébként a magyar rendőrök lőnek?” – riport a szerb határról

Fotó: Vs.hu / Hirling Bálint

-

Láttak pár napos csecsemőt, és láttak halált. Amikor a magyar hírekben napi 1800 menekültről olvasnak, csak annyit kérdeznek: akkor hol vannak a többiek? A szerb határ túloldalán lévő Horgoson, az európai menekültútvonal egyik legnagyobb tranzitállomásán jártunk. Ott, ahol kockás ing mutatja az utat a migránsoknak.


Brutális rém-, és mint később kiderült, álhírekkel került be a magyar sajtó egy részébe egy ötezer lelkes délvidéki határ menti település, Horgos. Rendőrökre támadó, agresszív, felfegyverzett menekültek ezerfős bandájáról írt egy szerb bulvárlap, ezt vette át több magyar médium is.

„Valószínűleg nem adtak elég pénzt a szerb rendőröknek és határőröknek” - a településen ennyivel elintézik, amikor erről kérdezzük őket. Az nem derül ki, hogy pontosan mi történt. de a meredek állításokat - ezres létszám, fegyverek, támadás - senki nem támasztja alá.



A horgosiak tényként kezelik ugyanakkor, hogy néhány helyi család összejátszik a szerb rendőrökkel, közösen bonyolítják az embercsempészetet. Kétségtelen, hogy ottjártunkkor is voltak olyanok, akik folyamatosan próbálkoztak a menekültekkel. A helybeliek szerint ez a néhány család látványosan meggazdagodott az elmúlt hónapokban. Horgos kis település, nem marad rejtve, ha a szegénysoron egy új BMW, vagy más nagyobb értékű autó kerül egy portához, főleg, ha az újdonsült tulaj lehúzott ablakkal, zenét bömböltetve közlekedik az utcákon - magyarázták.

Nem tudni miért, de mintha a hirtelen meggazdagodottak érdeke lenne az is, hogy a múlt pénteken történteket eltúlozzák, ők beszélnek például géppisztolyokról, és van, aki szerint a menekültek „bejárnak a boltokba lopni, a múltkor negyvenen mentek be egy üzletbe, és mindent elvittek, szegény eladó lány mit tehetett volna?”. Ezt azonban sem a polgármester, sem mások nem igazolták.


Csak 1800? Hol vannak a többiek?

Ami viszont tény: Horgos a migránsok balkáni útvonalának az egyik legjelentősebb tranzitállomásává vált. A település központjában hétfőn napközben szinte minden közterületen, téren, a művelődési ház lépcsőjén, a városközpontban, még egy második világháborús partizán emlékmű körül is csoportokban várakoznak az átkeléssel próbálkozók.

És ők csak az aznap nekiindulók egyik, valószínűleg kisebbik része. A település polgármestere szerint legalább háromszor annyian vágnak neki a határnak minden nap, mint amit a magyarországi statisztikák mutatnak. „Mi is nézzük a magyarországi híreket.


Ha azt mondják, 1800 menekültet tartóztatott fel a rendőrség a határ túloldalán, akkor mindig csak azt kérdezem magamtól: a többiek vajon hova tűntek?

Mert az biztos, hogy innen sokkal többen mennek át minden nap” – mondja Bacskulin István. Az ötezres település vezetője a maga szerény eszközeivel egyszerre próbál segíteni a menekülteken, és enyhíteni a helyi lakosok indulatát a helyzet miatt. A kerítés? Az minden megkérdezett szerint csak arra lesz jó, hogy a Csongrádból a horgosi Holt-Tiszára inni járó vadállomány útját elvágja, másra nemigen.



Keresd az inget

Bacskulin Istánnal a község falugondnoki kisbuszával indulunk a magyar határhoz, hogy körülnézzünk. A csomagtérben ásványvíz, tisztálkodó szerek. Horgos mezőgazdasági település, szépen gondozott gyümölcsösök között visz a földút a határ felé: szilva, barack, szőlő, alma – leginkább utóbbinak van piaca, főleg Oroszországban. A polgármester szerint ha lenne vállalkozó, aki beruházna egy léüzemre, az szép pénzt kereshetne, biztos piacot találna.

Az Oroszországgal szembeni kereskedelmi embargó még jól is jött Szerbiának, hiszen egy sor európai cég itt csomagoltatja át a termékeit, persze illegálisan. A helyiek szerint magyar cégek is. Mindent, de főleg persze élelmiszert.

„Itt mindenki együtt érez a menekültekkel, tudjuk, honnan, milyen körülmények közül jöttek” – mondja Bacskulin Istán, aki még azt is tudja, hogy a határ menti szőlősorok között hol vágnak neki a határnak a menekülők. „Van itt egy kockás ing, amit felkötöttek egy szőlőkaróra. És van egy Facebook-csoportjuk, amire kiírták, hogy


Keresd meg az inget, majd onnan menj egyenesen 300 métert, és a magyar határnál vagy.


És valóban. Ott az ing, előre egyenesen látszik a fehér határkő, és sehol máshol nincsenek lábnyomok a friss esőtől még nedves homokban.

„Esznek a szőlőből?” – kérdezzük, mire Bacskulin Istán csak annyit mond: „Ha ennének, én törném el a kezüket, mert ez a saját szőlőm”. Azért pár helyen csak megdézsmálták a termést, de elenyésző a kár.

„Találtam én már itt kongói útlevelet is” – mondja Bacskulin Istán. Pár cigarettás dobozon kívül ugyanakkor szemétnek itt nincs nyoma, az elöljáró szerint ez nem is jellemző. „Hozok ki nekik fóliazsákokat, ők maguk gyűjtik össze”. Ha rajta múlt volna, mobil vécék is lennének Horgoson , de a településnek nincs önálló költségvetése, a magyarkanizsai járásban pedig nem szavaztak meg erre pénzt. Igaz, valószínűleg nem is lett volna arra elég forrás, hogy naponta szippantsák őket.


Minket magunkra hagytak a helyi hatóságok, és Magyarország is

- mondja Bacskulin Istán. Tapasztalata biztosan van, 1993 óta vesz részt a vajdasági politikában, volt képviselő, mezőgazdasági államtitkár, polgármester. A Vajdasági Magyar Szövetség alapító tagja, de kilépett, állítása szerint „mert nem bírta elviselni a korrupciót”. 2012 után függetlenként választották újra.



Születés és halál a határon

„Én sajnálom, de ilyenkor meg utálom is őket. Sajnálom, mert tudom, hogy szerencsétlenek, hogy kisgyerekekkel jönnek, de amikor látom, hogy letörik az ágakat, megdézsmálják a termést, hogy szemetet hagynak maguk után, akkor utálom” – ezt már Ilona, egy helyi gazdálkodó mondja egy barackos közepén.

A termés szép, csak nincs ára, egy kiló őszibarackot 150 forintnyi dinárért lehet eladni a szabadkai piacon. Ebből nehéz kijönni. Ilonáék hat hektáron gondoznak gyümölcsöst, a terület éppen a Horgos-Röszke vasútvonal mentén fekszik, alig pár száz méterre a határtól, így gyakran letáboroznak itt a menekültek.

Való igaz: míg másutt a földeken nem láttunk szemetet, itt, a vasút mellett, amerre nézünk eldobált műanyag palackok, használt pelenkák, rengeteg ruhanemű mindenütt. Főleg a sínek mentén, ahol még görögországi pénzváltásról szóló bizonylatokat is találni. „Még a héten lesz majd közmunkásunk, azzal kitakaríttatunk” – mondja Ilonának Bacskulin Istán.

A menekültek eközben folyamatosan jönnek: Irakból, Afganisztánból, Szíriából. Van, aki csecsemőt visz a kezében: láthatóan pár napos lehet. Őt vajon hol, milyen ország állampolgáraként anyakönyvezik majd? Bacskulin Istán szerint az eset nem egyedi. Születést, és halált is láttak már: két hete egy 57 éves palesztin férfi kapott szívrohamot, ők temették el.

„Mi onnan tudtuk meg, hogy Macedóniából telefonáltak. Oda pedig a férfi gyerekei Stockholmból, akiket a rokonok Bécsből hívtak fel: ők már átjutottak a magyar-szerb és az osztrák határon is. Pontos GPS-koordinátákat adtak, az alapján találtuk meg a holttestet. Itt temettük el.”

A polgármester szerint egyébként ez mutatja azt is, hogy akinek szerencséje, és pénze van, órák alatt átér Magyarországra. Itt is hat-nyolc órával azután kapták a hívást, hogy a férfi meghalt, és magára hagyták.



Kóla és hamburger aranyáron

Pénzzel persze tényleg minden gyorsabban megy: Horgostól alig 15 kilométerre délre, Magyarkanizsa határában egy kisebb tábort állítottak fel, innen – mint megtudtuk – 50 euróért viszik a határtól két kilométeres távolságig a menekülteket taxival. Amíg ott voltunk, folyamatosan ingáztak az autók, egy-egy sofőr biztosan napi több száz eurós bevételre tehet szert.

Buszok is viszik őket: a rendes tarifa sokszorosáért, a hatóságok félrenéznek. Helyben is lehúzzák a menekülőket: egy helyi, egyébként magyar tulajdonosú étterem sátorral települt ki a várakozókhoz. Amíg Horgos központjában 159 dinár egy hamburger, ott 240-ért árulják a "chicken burgert", a Horgoson 33 dináros ásványvíz itt 80, a kóla is dupla áron fogy. (Egy dinár bő két és fél forint.)

A bevétel azonban még mindig semmi az embercsempészekéhez képest: menekültekkel, és helyiekkel is beszélgetve kiderült, fejenként akár 1000-1200 euró is lehet az embercsempész által vezetett átkelés tarifája. Ez csak a szerb-magyar határtól pár kilométerre szól, ahonnan - legalább is az embercsempészek szerint – már a „safe zone” kezdődik: persze a félreinformált menekültek nem tudhatják, hogy bárhol elkaphatják őket.

Egyik riportalanyunk egy maronita keresztény lány. Nyakában kereszttel, tökéletes angolsággal érdeklődik az átkelés viszontagságairól. Mint mondja, Damaszkuszban közgazdaságtant tanult, de mennie kellett a háború miatt.

„Egyébként a magyar rendőrök lőnek?” – kérdezi egy szír srác a sínek mellett. „Nem, dehogy! Magyarországon nem lőnek” – válaszoljuk döbbenten. Ami nekünk elképzelhetetlen, nekik egy újabb leküzdendő akadálynak tűnt. Azért volt, aki a biztonság kedvéért maradt még pár órát, hogy éjjel próbálkozzon.