Egy turista felvette a szegedi társaság megverését - videó

-

A Délmagyar tette közzé a felvételt.


A Délmagyar tette közzé a felvételt, amin az látszik, hogy a sötétben egy híd alatt többen is a földön fekszenek, egyikük megpróbál felállni, miközben több erős testalkatú kopasz férfi hőbörög. A videón úgy tűnik, a verekedőt néha még saját társasága is megpróbálja nyugtatni.



A Délmagyar olvasója azt írta a lapnak, turistaként volt a hétvégén Szegeden és pont látta a verekedést.


"Gyorsan történt az egész, arra lettem figyelmes, hogy a híd alatt verekedés tört ki, 2 vagy 3 ember teljes erejéből ütött valakit, akkor még nem láttam, hogy egy lányt. Ezután vettem elő a kamerát. A felvételen látszódik, hogy a lány fel se tudott kelni, és egy fiú is volt mellette a földön. A videó második felében fényben is látszódnak a valószínűsíthető elkövetők."

A lány bátyjának nyilatkozatát itt olvashatja.


A rendőrség kéri, hogy aki a támadót felismeri, hívja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06/62/562-423-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú" zöld számán (h-cs.: 8-16, p.: 8-13), a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.