Egy szalonnás szendvics eldöntheti Britannia sorsát

Fotó: AFP / TOBY MELVILLE

-

Kilépnek-e a britek az EU-ból, hazaküldik-e a londoni magyarokat? – lényegében így is felfoghatjuk a csütörtöki választás tétjét az Egyesült Királyságban. Persze ennél érdekesebb a helyzet, hiszen az utolsó pillanatig nyitott kérdés, hogy ki nyer, és ha nyer is, hogyan fog tudni kormányozni.


A királyi baba születése némileg elhomályosította a tényt, hogy Nagy-Britanniában csütörtökön választásokat rendeznek. Miután azonban néhány nappal ezelőtt kiderült Katalin és Vilmos második gyerekének a neme és a neve is, a britek egy éles fordulattal a politikusaik és a pártjaik felé fordultak. Persze nem mindannyian: az előzetes becslések szerint a választásra jogosult polgárok egyharmada nem is veszi majd a fáradtságot arra, hogy az urnákhoz vonuljon.

Pedig a brit bulvársajtó mindent megtesz azért, hogy mozgósítson. A Sun című, a kormányzó konzervatívokat (torykat) támogató lap szerda reggel egészen furcsa címlappal került utcára: elővettek egy előnyösnek semmiképpen sem mondható képet Ed Millibandról, a Munkáspárt miniszterelnök-jelöltjéről, amelyen épp egy szalonnás szendvicset próbált meg elfogyasztani nem túl elegáns mozdulatokkal. „48 órán belül ezt teheti Britanniával is. Mentsük meg a szalonnánkat!” – szól a nem kimondottan ízléses főcím.



Tagok legyünk vagy szabadok?

A csütörtöki szavazásnak azért nagyobb tétje is akad, mint egy szalonnás szendvics, és nem csak az Egyesült Királyság, de az Európai Unió szempontjából is. És miután magyarok tízezrei élnek és dolgoznak a szigetországban, feltehetően számunkra sem lesz minden tanulság nélküli a brit politika erőviszonyainak az alakulása. Az izgalmakról pedig az a tény gondoskodik, hogy a jelenlegi állás szerint teljesen bizonytalan, hogy nyer.

David Cameron jelenlegi kormányfő például azzal próbált meg szavazatokat szerezni, hogy 2017-ig népszavazást ígért Nagy-Britannia uniós tagságáról, amennyiben a választók elintézik, hogy miniszterelnök maradhasson. Jelen állás szerint a britek inkább szkeptikusak az EU-val szemben, vagyis könnyen lehet, hogy adott esetben nemet is mondanának. Milliband és a Munkáspárt ugyan nem megveszekedett EU-ellenes, de bizonyos esetekben ők is referendumot tartanának.


David Cameron egy óvodában kampányol


Az uniós tagságot övező kétségek elválaszthatatlanok attól, hogy Nagy-Britannia jó idei vonzó célpontja a bevándorlóknak – a britek bevándorlónak tekintik az EU-tagállamok polgárait is, pedig ők elvileg csak a szabad mozgás jogát gyakorolják. 1998 óta évente átlagosan 150 ezren érkeznek az országba, de volt olyan év, amikor a Nagy-Britanniában boldogulni próbáló emberek száma a negyedmilliót is elérte. Nem véletlen, hogy a választási kampányban forró téma volt, hogy milyen módszerekkel lehetne korlátozni ezt az áradatot.

A két nagy párt egyaránt csökkenő deficitet, növekvő béreket és több munkahelyet ígért a „keményen dolgozó embereknek” (igen, a Fidesz pontosan innen, a brit konzervatívoktól vette a jelszót), leginkább csak a szociális ellátások és az egészségügy terén mondanak ellent egymásnak. Cameron győzelme esetén nehezen úszná meg a bevándorlás valamilyen szintű korlátozását, mert folyamatosan ezt ígéri. Milliband is „kontrollt” szeretne a szigetországba szabadon beáramló kelet-európai munkaerő fölött, de jelszavai megmaradnak az általánosság szintjén.


A UKIP fújja az EU-ellenes szelet

Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) viszont egész határozottan képviseli azt az álláspontot, hogy a briteknek vissza kell szerezniük a kontrollt az országuk határai felett, és ennek a legkézenfekvőbb módja, ha kilépnek az EU-ból. Az UKIP persze, bármilyen hangzatos javaslatai vannak is, nem fogja megnyerni a választásokat, de a konzervatívok és a munkáspártiak is érzik a nyomást, hogy valamiképpen rendezzék a bevándorlás kérdését, így bárki is alakíthat majd kormányt, az biztos, a bevándorlók számíthatnak változásokra.


Nigel Farage (jobbra a tankon) simán kilépne az EU-ból


A Brüsszel ostorozásából politikai karriert építő Nigel Farage pártja azonban a közvélemény-kutatások szerint nem fog akkorát robbantani, mint az EP-választásokon, ahol nyert, és a brit EP-mandátumok harmadát begyűjtötte. Várhatóan tíz százalék körüli eredményre számíthatnak, de ez pont elég arra, hogy nyomás alatt tartsák a konzervatívokat.

Ez a nyomás azért is fontos lehet, mert ha Cameron veszít, és távozik posztjáról, a toryknál kemény utódlási harc indulhat George Osborne volt pénzügyminiszter, Theresa May, a belügyi tárca vezetője, valamint Boris Johnson londoni polgármester között. Több elemzés pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a párt belső hangulatát tekintve várhatóan az EU-val legélesebben szembeszegülő induló futhat be, aminek természetesen ismét kiszámíthatatlan következményei lehetnek.


A pártvezetők tévévitája


Ki nyer ma?

Minden elemzés azt mutatja, hogy Nagy-Britanniában jelenleg csak a kiszámíthatatlanság biztos. A tisztán választókerületi, semmilyen kompenzációt nem tartalmazó választási rendszer miatt még megbecsülni is nehéz a lehetséges mandátumok számát, hiszen így az országos pártszimpátiák sem túl relevánsak. Emiatt például az amúgy népszerű zöldek legutóbb is mindössze egy képviselői helyhez jutottak, míg az országosan alig ismert, de helyben beágyazottabb észak-ír, walesi regionális pártok 3-5-8 mandátumot szoktak begyűjteni.

Most a legtöbb előrejelzés mérsékelt tory sikert vár, de a 290 körüli képviselő még így is messze elmarad az önálló kormányzáshoz szükséges 323-326 körüli mandátumszámtól. Még utóbbiban is van bizonytalanság, hiszen a választáson rendre elinduló ír republikánus Sinn Féin nem szokta betölteni az egyébként megszerzett mandátumait – hiszen nem ismerik el a Westminster hatalmát –, de persze dönthetnek akár úgy is, hogy idén megteszik. A tory kampány mindenesetre máris azzal riogat, hogy a Munkáspárt a Sinn Féin támogatásával kerül kormányra.


brit választás, Nagy Britannia, David Cameron

Cameronnak nem akar összejönni a matek


Emiatt Cameronnak mindenképpen szüksége van külső támogatásra. Adódna a mostani koalíciós partner Liberális Demokrata párt, de ezzel sincs feloldva a képlet: a LibDem várhatóan nagyon gyengén szerepel majd, és a korábbi 57 helyett csak 20-27 helyet szerez, ami még mindig nem elég a többséghez. Pont azért, mert erősen megégették magukat kisebbik koalíciós partnerként. A liberálisok minden bizonnyal sokkal keményebb feltételeket szabnak majd bármilyen együttműködéshez. A toryknak viszont még így is szükségük lesz az észak-ír Demokratikus Unionista Párt vélhetően nyolc képviselőjére.


A skótok büntetnek

A Munkáspártnak 260-280 mandátumot jósolnak az elemzések. Ha Cameron nem tud kormányt alakítani, Milliband próbálkozhat. Neki azért több lehetősége van kimatekozni a 326 képviselőt. Az induló pártok többsége ugyanis alapvetően a torykkal szemben határozza meg magát. Szinte mindenki arra számít, hogy – amennyiben Millibandnek lehetősége lesz megkísérelni a kormányalakítást – a Skót Nemzeti Párttal (SNP) fog együttműködni, még ha nem is lépnek formálisan koalícióra. Bár ezt Milliband tagadta, a tory plakátokon máris úgy ábrázolják, hogy Nicola Sturgeon skót első miniszter csikkzsebéből kandikál ki.


brit választás, Nagy Britannia, Ed Miliband


Ebben az igazán pikáns az lenne, hogy az SNP éppen a skóciai Munkáspártot készül legyalulni. A skót Labour-szavazók ugyanis a jelek szerint tényleg nem bocsájtották meg a pártnak, hogy a függetlenségi népszavazáson a „Nem” mellett kampányoltak. Az előrejelzések szerint még az is elképzelhető, hogy az 56 megszerezhető skóciai mandátum mindegyikét a nacionalisták gyűjtik be. A munkáspárti tábor hangulatát nem javítja, hogy néhány napja kiderült: a pártvezetés már csak arra a néhány választókörzetre koncentrál, ahol éppen maguk a pártvezetők próbálják meghosszabbítani parlamenti széküket.

Az SNP ugyanakkor egy sor kérdésben még a Munkáspártnál is baloldalibb. Ráadásul jövőre Skóciában is választások lesznek, és Nicola Sturgeon pártelnök (bár ő maga most nem indul) nyilván nem engedheti meg, hogy ne legyen kemény egy alkudozásban. Márpedig ők az eddigieknél is nagyobb beleszólást akarnak a helyi ügyekbe, elsősorban az adó- és a szociális ellátási rendszer alakításába. Utóbbira sokkal többet költenének, cserébe viszont leállítanák a jelenleg zajló nagyszabású haditengerészeti fejlesztési programot (a Trident-program keretében a brit nukleáris arzenált fejlesztik száz milliárd fontot elérő nagyságrendben).

Ezektől természetesen elborzadnak a konzervatívok, akik már attól is berzenkednének, hogy az SNP az „angol ügyekben” jusson meghatározó szerephez. A Telegraph tekintélyes publicistája, Philip Johnston még azt is felvetette: a várható politikai bizonytalanság miatt az új parlament megalakulásakor ne a királynő mondja el szokásos nyitóbeszédét (ebben gyakorlatilag az új kormány programját ismerteti a monarchia feje, majd szavaznak róla a képviselők), mert nem illene II. Erzsébet tekintélyéhez egy olyan parlament megalakulásánál bábáskodni, ami lehet, hogy napokkal később feloszlatja önmagát.