Egy nap alatt 6 milliót adtak a kétfarkú kutyás ellenplakátokra

Forrás: Magyar Kétfarkú Kutya Párt

-

Öt óra alatt 2 millió forintot, 20 óra alatt már hat millió forintot gyűjtöttek össze a bevándorlóellenes kampányra reagáló plakátokra.


Hétfőn a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) és a Vastagbőr blog közös gyűjtésbe kezdett, hogy plakátkampányt indítson válaszul a kormány bevándorlóellenes plakátjaira. Eredetileg 3 milliót terveztek összegyűjteni két hét alatt, ezt a keretösszeget így már jóval meghaladták.


Ugyanis a mindenki által megtekinthető és folyamatosan frissülő online táblázatuk szerint eddig összesen 5 926 708 forintot kaptak. A három millióból 50 plakátot akartak kirakni, a hat millióból így már a duplájára is képesek lehetnek.


Az ellenplakát-kampány jelenlegi állása


Hétfőn, amikor még csak 2 millió forint felett volt az összegyűjtött összeg, Kovács Gergő, az MKKP elnöke úgy nyilatkozott lapunknak, ha továbbra is így növekszik az adománykeret, nem várják meg a kéthetes határidőt, hanem megállnak 10 milliónál.

A táblázatból az is kiderül, legkisebb felajánlás eddig 10 forint volt, míg egy adakozó 150 ezer forintot utalt át nekik. A szervezők egyébként azt kérték, csak magánszemély küldjön nekik pénzt, és maximum 150 ezer forintot, mert akkor a NAV nem fog problémázni.

Az MKKP és a Vastagbőr plakátötleteket is vár– noha néhány elképzelésük nekik is van – a plakatkampany@gmail.com email címre.