Egy mecsetben volt gyilkos robbantás Nigériában

-


Legalább 20-an meghaltak, és mintegy 91-en megsérültek, amikor hétfőn pokolgép robbant az északkelet-nigériai Maiduguri város egyik mecsetében. A Borno szövetségi állam fővárosában végrehajtott támadásért egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta a felelősséget. Maidugurit ugyanakkor a Boko Haram dzsihadista szervezet „szülővárosaként” tartják számon.

Vasárnap éjszaka az iszlamisták rakétagránátokat és öngyilkos merénylőket vetettek be a környéken zajló harcokban, és legalább 15 embert megöltek, de félő, hogy a halálos áldozatok száma ennél sokkal magasabb lehet.

A összecsapások és a mecset elleni merénylet néhány nappal azután történt, hogy Muhammadu Buhari nigériai elnök bejelentette: a kormánycsapatok gyakorlatilag megnyerték a Boko Haram elleni háborút.


Háború a Boko Harammal

A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram hat éve folytat fegyveres harcot, és 2015 elején jelentős területeket foglalt el három északkelet-nigériai szövetségi államban, illetve támadásait kiterjesztette a szomszédos államokra is, de a nigériai hadsereg Csád, Niger és Kamerun segítségével az utóbbi időben visszaszorította a lázadókat. A frakciókra töredezett csoport ezért a közelmúltban gerilla-hadviselésre tért át: falvakat rohant le, üzletek, piacok, buszpályaudvarok és iskolák ellen intézett támadásokat. Hivatalos adatok szerint a terrorcsoport legalább 17 ezer ember halálát okozta eddig a 175 milliós afrikai országban, és 2,5 millió ember menekült el otthonából a harcok elől.