Egy maraton előtt nem kifogás, ha nem tudsz futni

Fotó: VS.hu / Kummer János

-

Felrohanni a Kékesre, teljesíteni egy maratont, vagy részt venni egy triatlonversenyen. Mindez bárkinek elérhető, még annak is, aki épp nem lát, vagy a lábait, esetleg a felsőtestét sem tudja mozgatni. Csak a megfelelő kíséret kell hozzá. A Suhanj! Alapítvány önkéntesei azt vallják, a mozgás öröme mindenkinek alanyi jogon jár.


Hosszú évek óta minden szombaton tíz órakor a margitszigeti Hajós Alfréd Uszoda elől kék egyenpólóban egy harminc-negyvenfős társaság veszi be a 26-os busz útvonalát. Futók, biciklisek, tandemesek, handbike-osok, futókocsisok, gyerekek, felnőttek kezdenek bele a 3,5 kilométeres Suhanj!-körbe. Ők a Suhanj! Alapítvány futócsapata, a mozogni vágyó, fogyatékkal élő emberek és az őket segítő önkéntesek közössége.

A csapatban vannak, akik csak kézzel tudják magukat hajtani (ők használják a handbike-ot), de akadnak olyanok is, akik még kézzel sem. Őket az önkéntesek tolják futókocsiban. Az edzéseken, a reggeli úszás után közvetlenül, látássérültek is részt vesznek: vagy egy látó mögé ülnek a tandemkerékpárra, vagy futnak valaki mellett. Nincs létszám- vagy egészségügyi korlát: bárki bármikor csatlakozhat a Suhanj! edzéseihez, ottlétünkkor például egy teljesen egészséges házaspár a teljesen egészséges kisbabáját tolva állt be egy körre.


Bárki csatlakozhat


Külföldről jött az ihlet

2010-ben Gusztos Péter volt SZDSZ-es képviselő a feleségével, Kovács Patrícia színésznővel és a baráti társaságukkal együtt elhatározták, hogy felállítanak egy olyan speciális futócsapatot, amely segít abban, hogy a súlyosan mozgássérült gyerekek is részt vehessenek a közösségi futásokon, versenyeken. Az ötletet külföldön szerzett tapasztalataikból merítették: „Kint többször is láttam, hogy önkéntes amatőr futók olyan mozgássérültekkel jelentek meg a versenyeken, akik az izomsorvadásos betegségük vagy például a szklerózis multiplex miatt saját maguk aktívan nem tudják kivenni részüket a mozgásból.”

A csapatból alapítvány lett, a Suhanj! edzéseihez hamar csatlakoztak a kerekes székesek, a látássérült emberek és a segíteni akaró önkéntesek is. Öt év alatt eddig összesen 300-400 ember önkénteskedett az alapítványnál, közülük sokan úgy futottak le maratonokat, hogy toltak maguk előtt valakit, vagy össze voltak kötve egy látássérült futóval.

Az alapítvánnyal futó fogyatékkal élő sportolók között többen dicsekedhetnek egészséges embereket megszégyenítő teljesítménnyel. Nem egy handbike-os sportoló teljesítette már a maratont, van, aki kézzel készül felhajtani a Kékesre, Gusztosék pedig olyan látássérült tagokkal is büszkélkedhetnek, akik triatlonoznak.


A távot megsaccolni a legnehezebb

Az edzéseken és a versenyeken részt vevők között is vannak már állandó, jól összeszokott párosok, de azért fontos, hogy a fogyatékkal élők mindegyik önkéntesben megbízzanak. Kollárszky Bogi szerint például leginkább a hosszabb távoknál lényeges, hogy közel azonos tempóban fussanak a felek.


Bogi 13-14 éves korában veszítette el teljesen a látását, a sportolás viszont sosem volt számára idegen, ahogy az sem, hogy mozgás közben egy vezető segíti. „Már a gimiben sem voltam felmentve tesiből, mindig valakivel kézen fogva szaladhattam. Most annyiban más a Suhanj!-nál, hogy egy kötél segítségével vagyok rögzítve a guide-omhoz, így viszonylag szabadon tud mozogni a kezünk, a kéztechnikánkon is fejleszthetünk.”

Kollárszky Bogit általában az edzéseken megismert barátnője vezeti. Azt mondja, mindig a vezető alkalmazkodik a látássérült személyhez és tempójához. Az a feladata, hogy figyelmeztesse a mellette futót, ha egyenetlen a talaj, vagy padka következik. A guide mellett egyébként junior guide-okra is szükség van, akik – főként egy sűrű mezőnyben – csinálják a helyet a párosnak, esetleg szólnak előre a többi futónak, hogy ne a látássérült ember előtt cikázzanak, és persze segítenek a frissítésben is.


Kollárszky Bogi tavaly kezdett el a Suhanj! edzéseire járni, most már ott tart, hogy triatlonversenyekre készül. Forrás: Facebook


Bogi szerint egy nem látónak a táv felmérése a legnehezebb egy versenynél. „Nekem azért könnyebb talán a helyzetem, mert sokáig gyengén látó voltam. Sosem láttam jól, de azért legalább vannak vizuális élményeim. Ha azt mondják, hogy fuss 100 métert, akkor be tudom lőni, hogy az mekkora táv, és azt is el tudom képzelni, hogy egy pálya milyen alakú lehet az elmondás alapján. De egy sprintnél nehéz lehet beosztani az energiát. Előfordulhat, hogy rosszul számolom ki a távot. Ha, mondjuk, hamarabb jön el a vége, mint gondoltam, meglehet, hogy nem adtam bele az összes energiámat, vagy éppen hamarabb elfáradok, mert esetleg rövidebbnek véltem a távot.”


Sosem volt még olyan, hogy ne jutottam volna el oda, ahova akarok.

Kollárszky Bogi


Kiharcolták a helyüket

A fogyatékkal élő embereknek korábban is voltak már sportolási lehetőségeik, de ahogy Gusztos Péter mondja: az idén ötéves szervezet érdeme, hogy polgárjogot nyert a fogyatékkal élők részvétele az utcai futóversenyeken.


A lehető legtöbb versenyen próbálnak ott lenni az alapítvánnyal, néha még a külföldieken is. Tavaly két látássérült és egy mozgáskorlátozott sportolóval teljesítették a New York-i maratont, idén ősszel pedig Berlinbe mennek egy nagyobb csapattal.

„Az alapítvány fő célja, hogy minél több fogyatékkal élő gyereknek biztosítsa a rendszeres sportolás lehetőségét. A versenyek az ünnepnapok, de a legfontosabb feladatunkat nem abban látom, hogy pusztán versenyekre szervezzünk csapatokat. Olyan programokat kell biztosítanunk, amelyek az érintett gyerekek és a családjuk életébe heti rendszerességgel beépülve életmódváltáshoz vezetnek” – mondja Gusztos Péter. Ennek érdekében a futórendezvényeken kívül olyan iskolákkal, intézményekkel igyekeznek kapcsolatokat kiépíteni, ahová fogyatékkal élők járnak.


Suhanj Alapítvány - Gusztos Péter, alapító


Még nem mindenki fogja fel, hogy a lépcső akadály

„Az évek alatt a futós szubkultúrában erős és ismert brand lettünk – mondja Gusztos. – Eddig sem zárta ki semmilyen versenyszabályzat, hogy a fogyatékkal élők ott legyenek a versenyeken, most már viszont kifejezetten trend lett, hogy a szervezők hívnak bennünket. Bár azt azért még nem mindenki fogta fel, hogy ha hívnak, akkor viszont az útvonalat is úgy kell kijelölni, hogy azon mindenki végig tudjon menni. Mondjuk ne legyen az úton lépcső vagy magas padka.

„Állami támogatást nem kérünk és nem is fogadunk el – hangsúlyozza az alapító. – Szigorúan magánszemélyek és vállalatok adományaiból működünk.” Emellett a törvények adta lehetőséggel élve folytatnak vállalkozási tevékenységet is: a versenyek például a merchandise szempontjából is fontos terepnek számítanak, ezeken lehet eladni a Suhanj! karkötőket és pólókat, reklámozni az alapítványt.


Közel 18 milliós büdzsé

A szervezetben az első három évben mindenki önkéntesen tevékenykedett, mostanra három ember végzi a napi teendőket, nekik már ez a munkájuk. Nagyjából mindig van 50-60 önkéntes, akiktől a versenyeken, edzéseken bármikor segítséget lehet kérni. A 200 ezer forintos alaptőkével induló Suhanj! mára 15 millió forintos eszközparkot épített ki speciális sporteszközökből. Bevétele az elmúlt években fokozatosan növekedett, tavaly közel 18 millió forintból gazdálkodtak. Ebből a merchandise bevétele 1 millió forint körül volt. Majdnem 300 adózó ajánlotta nekik legutóbb személyi jövedelemadója egy százalékát, ami mintegy másfél millió forintot jelent számukra.

Senkinek sem kell kimaradnia a versenyből

Az alapítvány több területen is úttörőnek számít Magyarországon. Egyrészt először a Suhanj! tartott spinningedzéseket vakok számára, másrészt az alapítvány előtt más nem próbálkozott azzal, hogy majdnem teljesen lebénult embereknek is átadják a versenyzés, a suhanás élményét.


Ahogy teltek az évek, egyre több versenyen jelentek meg futókocsijaikkal. Ezek az eszközök gyakorlatilag nagyméretű babakocsik három nagy kerékkel, állítható háttámlával, biztonsági övekkel. Többféle méret is létezik a futókocsikból, 90 kilóig fiatal felnőtteket is tudnak bennük tolni. „Egy súlyos izomsorvadással élő ember, aki nem tudja magát hajtani, a futókocsiba beleültetve részt vehet a futásokon. Számára ezek nem is igazán sportesemények, mint inkább közösségi élmények. Hiszen neki is szurkolnak, ő is érmet kap, és sokszor ő is ugyanúgy kipirul, leizzad, mint az őt toló futó.”


De vannak olyanok is, akiknek már az is hatalmas kihívás, hogy négy órán keresztül a felsőtestüket egyenesen kell tartani egy kerekes székben.

Suhanj Alapítvány

Így néz ki egy futókocsi


Egy futókocsit általában 3-4 önkéntes kísér, amire főként a maratonokon, félmaratonokon van szükség. Már önmagában óriási megpróbáltatás 42 kilométert lefutni, és még nagyobb kihívás, ha közben egy 30–50 kilós embert is tolni kell. Ezért nem árt, ha az önkéntesek váltóban futnak a kocsi mögött.


Az egyik szülő, Csomós László szerint azonban rövidebb távon nem olyan vészes tolni egy futókocsit, nem kell például a karokra külön edzeni. Ő a 9 éves kislányával jár ki az edzésekre, és bár eleinte esze ágában sem volt beállni a futók közé, hamar az önkéntesek között találta magát. „Futni nem szerettem. Viszont versenyúszó voltam régen, ezért egy idő után a látássérültek úszóedzésén kezdtem el önkénteskedni, és innen már adta magát, hogy az úszás után a futáson is ott maradjak” – meséli.


Suhanj Alapítvány

Csomós László beállt – és maradt


Azt mondja, hogy a fogyatékkal élő gyerekek szülei nemigen merészkednek le az edzésekre, pedig „a kísérőknek is nagyon nagy élmény látni, hogy a gyerek a kocsiban mennyire boldog, a futószalag mellett pacsiznak vele az emberek”. Szerinte a szülők hiányának az az oka, hogy az alapvetően nehezebben mozgó gyerek mellett ők is otthonülőkké válnak.


Csomós László kislánya izomsorvadásban szenved, ezért egy elektromos kerekes szék segítségével tud csak magától közlekedni. „Ez azért jó, mert tőlünk függetlenül is tud mozogni, arra megy, amerre akar. Viszont ennek is megvannak a maga hátrányai. Egy elektromos kerekes szék ugyanis nagyjából hatvan kiló, nem lehet olyan könnyen átemelni egy padkán, így addig kell menni vele, amíg nem találunk egy feljárót a járdára. Hosszabb távra mindig autóval megyünk, de városban használjuk a tömegközlekedést rendszeresen. Egyedül metrózni nehézkes egy ilyen eszközzel, csak a 4-es metrót tudjuk használni, hiszen ott már van lift.”


Suhanj Alapítvány

Az önkéntesekkel bármi sikerülhet


Vannak még terveik

Ősszel a Suhanj! Alapítvány is újabb szintet készül lépni. Még az idén meg akarják nyitni az ország első, teljes mértékben akadálymentesített futóklubját és fitnesztermét, ahol lesz spinning, lesznek kranking edzések (a kranking a spinning kistestvére: itt kézzel kell hajtani az eszközöket), és új edzésekkel is tudják bővíteni a kínálatot.


A Suhanj! Központ társadalmi vállalkozásként működik, és megváltozott munkaképességűeket is foglalkoztatnak majd (kerekes székesek a recepción, mozgássérült edzők, látássérült masszőrök). Itt lesznek az alapítvány irodái és a raktára is. „Minden tevékenységünk integráltan zajlik, vagyis ez a terem természetesen nyitott lesz épek számára is. Sőt a Margitsziget közelében kifejezetten a futóknak fogunk szolgáltatásokat nyújtani, biztosítva ezzel a központ fenntarthatóságát. Az új helyről kölcsönözni lehet majd a szabadtéri eszközeinket, tartunk majd szemléletformáló tréningeket, de ami a legfontosabb: végre mozgásfejlesztő terápiát is el tudunk indítani sérült gyerekeknek.”


És hogy az expolitikus el tudja-e képzelni, hogy újra politikai szereplőként tevékenykedjen? „26 sem voltam, amikor bekerültem liberális színekben a parlamentbe. Mindig azzal vicceltem anno, hogy ez azért jó, mert nagyon fiatal leszek még akkor is, amikor kiesik onnan az SZDSZ. Ez be is jött, 34 évesen kellett új életet kezdenem. A hobbimból , a futásból lett a munkám, az új életemben jóval kézzelfoghatóbb, ha valami hasznosat csinálunk. Szeretem, amit csinálok, a magam ura vagyok, és rengeteg örömet ad ez a feladat. A mai magyar közéletbe nem vágyom vissza, talán ez érthető. De nem is látok olyan alakulatot, ahol el tudnám képzelni magam. Ahol most vagyok, ott viszont még biztosan van legalább annyi évre feladatom, amennyit eddig beletettem.”